Patai Krisztina, a Randstad toborzási vezetője
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatPatai Krisztina igazi fejvadász alkat, egy nyomozó veszett el benne: addig keres, amíg meg nem találja a megfelelő szakembert. 2010 óta a Randstad toborzási vezetője, feladatai közé a klasszikus toborzási előszűrések mellett innovatív megoldások felkutatása is tartozik.
Krisztina Kárpátalján született, egyetemi tanulmányai megkezdése óta él Budapesten.
Az ELTÉ-n szerzett szociológusi diplomát HR-szakiránnyal. - A szakmai gyakorlatok során beleláttam a fejvadászatba és nagyon megtetszett, hogy egy-egy ember életútjának rövid megismerése után az én feladatom, hogy a legmegfelelőbb munkahelyet találjam meg neki. A tanulmányaim során olvasott könyvek és elméletek által elég jól, rendszerekben tudom szemlélni az emberek életútját és azt, hogy milyen lépés mire predesztinálhatja őket a karrierjükben - mondja Krisztina.
Karrierjét gyakornokként kezdte egy akkor induló startup cégnél, a Profipowernél. Itt komplett toborzási projektek kivitelezése, végigkísérése tartozott a feladatai közé. A cég növekedésével nőtt együtt Krisztina is: fél év után kinevezték junior toborzási tanácsadónak. Aztán ahogy bizonyított, fokozatosan egyre nagyobb területet bíztak rá. - A kontrolling szakemberek területén építettem ki a kapcsolati hálómat az elején, majd pénzügyi vezetők, kontrolling vezetők és egyéb pénzügyi szakemberek elhelyezésében is rutint szereztem. Igazi fejvadász alkat vagyok, egy nyomozó veszett el benne, addig keresek, kutatok amíg meg nem találom a megfelelő szakembert - mondja magáról a szakember.
Vezetői pozícióba 2010 októberében került, amikor a Randstad felvásárolta a Profipowert. Kezdetben egy négyfős csapatért felelt, velük együtt SSC-k számára keresett pénzügyi szakembereket. 2012-től egy nagyobb, nyolcfős csapatot bíztak Krisztinára, melynek keretében vegyesen kerestek vállalatok és SSC-k számára pénzügyi szakembereket vezetői szinttől pályakezdőkig. Ezt a csapatot sikerült 2014-re 16 fősre bővíteni és a pénzügy mellé a jog és a gyógyszeripari területek is bekerültek. Utóbbi két terület továbbfejlesztése céljából a csapat újjászerveződött és 2014 júliusától a vezetése alatt a vállalati pénzügyek, jog és gyógyszeripari keresésekre egy külön hét fős csapat fókuszál.
- Vezetőként hiszek abban, hogy együtt okosabbak vagyunk és tovább juthatunk, mint egyedül, de az egyének személyiségét és erősségeit is pontosan kell ismerni és okosan használni elsősorban az egyén továbbfejlődését segítve ezzel. Minden csapattagomnál az vezérelt, hogy olyan feladatokkal lássam el őket és úgy támogassam őket, hogy folyamatosan magasabb professzionális szintre jussanak. Folyamatosan fejlődnünk kell az életünk során és a ránk bízott tehetséget nem szabad elvesztegetni. Hiszek a szabadságban, abban hogy bízni kell a csapattagjainkban és szabadságot kell nekik adnunk a feladatokban ahhoz hogy sikerre jussanak - beszélt vezetői hitvallásáról Krisztina.
"Szenvedélyem a munkám, meggyőződésem, hogy minden pozíció vár valakire és hogy a szakmai tanácsaink által a munkaerőpiac még pozitívabb irányba formálható a munkavállalók és a cégek kölcsönös javára."
Krisztina szabadidejében szívesen főz, imád piacon vásárolni és egészséges alapanyagokból főzni. Szívesen kísérletezik: akár új ízekkel, akár új helyekkel. - Szeretem vendégül látni a barátaimat és bemutatni nekik az új felfedezéseimet a konyhában - mondja Krisztina, aki örömmel készít desszerteket is. Kedvence a francia vonal, a krémes mousse torták, amiket előszeretettel alkot csapata és barátai legnagyobb örömére.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?