kapubanner for mobile

Példamutatóan szorít meg a dunakeszi önkormányzat

Egyedülálló helyi megszorító csomagot vezet be a dunakeszi önkormányzat; a kiadáscsökkentő intézkedések egy része márciusban már életbe lépett - számolt be az MTI-nek Illés Melinda jegyző.

Illés Melinda, Dunakeszi jegyzője közölte, hogy a gazdasági válság következtében az idén legalább 400 millió forinttal kevesebb iparűzési adóra számíthat a város vezetése, ezért drasztikus kiadáscsökkentéshez kell folyamodnia. Ennek keretében a polgármester és a két alpolgármester példamutató módon leadta hivatali gépkocsiját, hogy saját autójával közlekedjen. Elbocsátottak továbbá 18 hivatali munkatársat, az ott maradtaktól pedig megvonták az üdülési hozzájárulást és az étkezési támogatás felét. A munkát tovbbá racionalizálták, az osztályok számát 8-ról 6-ra csökkentették, jutalmakat pedig egyáltalán nem osztanak.

A képviselő-testületet is érintették a megszorítások: a nyolc bizottságból három lett, s a külső tagoktól megváltak. A képviselők kizárólag egy bizottságban vállalhatnak munkát, megszüntetve ezzel a többes kifizetéseket. Megvonták továbbá a három tanácsnok fejenkénti havi 120 ezer forintos tiszteletdíját is. Mindez azonban nem lesz elég a város költségvetésének egyensúlyba hozásához, ezért várhatóan szeptembertől összevonnak néhány önkormányzati intézményt, vagyis a létszámcsökkentések folytatódnak.

Magyar Nemzet
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek