kapubanner for mobile

Példátlan visszaesés és leépítés a Wizzairnél

Több területen is leépítést jelentett be dolgozóinak a Wizzair, a cég legalább húsz százalékkal csökkenti kapacitását - tudta meg a Magyar Hang.

A Wizzair történetében példátlan mértékű visszaesésről számol be az április-júniusi negyedévben az a belső levél, amelyet a fapados légitársaság vezérigazgatója, Váradi József szignált - tudta meg a Magyar Hang.

Emiatt legkevesebb húsz százalékkal csökkentik a kapacitást, és több szakterületen is leépítésre kényszerülnek.

A Wizzair még szerdán megerősítette, hogy miként a légi közlekedés sok más szereplőjére szerte a világon, a koronavírus terjedése miatt csökkenő kereslet jelentős hatással van társaságuk működésére is.

"A Wizz Air menedzsmentje azonnal megtette a szükséges lépéseket a vállalat megóvása érdekében, hogy a jelenlegi globális egészségügyi vészhelyzet közben és annak lezárulta után is fenntarthassa alacsony viteldíjait és magas színvonalú szolgáltatását" - közölték.

Hozzátették azt is: más légitársaságokkal ellentétben a Wizz Air jelentős készpénztartalékokkal rendelkezik, ezért a most meghozott intézkedésekkel együtt képes lesz sikeresen átvészelni a következő időszakot, és ezáltal megvédeni több ezer alkalmazottjának munkahelyét.

Váradi József abban bízik, hogy már júliustól ismét teljes kihasználtsággal működhetnek.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk