Petíciót indítottak a szociális ágazat dolgozói az elmaradt béremelésük miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy 15 és egy 20 százalékos elmaradt béremelési ígéret miatt indított petíciót a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete. A fővárosi önkormányzat reagált is a közleményre.
Facebookon tett közzé videót a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének (SZÁD) elnöke, Köves Ferenc, melyben arról beszél, hogy a szakszervezet petíciót indít az elmaradt béremelések miatt - számolt be róla a HVG. Mint Köves Ferenc felidézi, a kormány 20 százalékos béremelést ígérti a szociális ágazat dolgozóinak. A SZÁD elnökeszerint azonban az ágazati béremelés valójában nagyrészt csak a fizetéseknek a garantált bérminimumhoz való felzárkóztatása, és a kisebb része valódi béremelés. A szakszervezet szerint ez nem elfogadható.
"Egy nagyon nagyon régi adósságot kéne a kormánynak rendeznie azzal, hogy az ágazat helyzetét tisztességes bérekkel megoldja" - mondta Köves Ferenc.
A petíció másik része a budapesti szociális intézmények dolgozóit érinti, akiknek a főváros 15 százalékos béremelést ígért 2022-re, amiből a szakszervezet szerint semmi nem valósult meg. A SZÁD azt szeretné, ha a főváros teljesítené az ígéretét, mert "a 15 és a 0 közt elég nagy különbség van".
A Telex a szakszervezet állításai kapcsán megkereste a fővárosi önkormányzatot. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt válaszolta, látják a problémát és nem zárkóznak el annak megoldásától. Hozzátette: jelenleg is tárgyalásban vannak aszakszervezettel a béremelésről. A főpolgármester-helyettes szerint a probléma alapja, hogy a kormány 20 százalékosnak mondott ágazati béremelése a valóságban csak 13 százalékos emelést jelent, de a főváros dolgozik rajta, hogy kipótolják ezt a különbözetet és heteken belül rendezni kell a kérdést.
HVG/Telex
fotó: facebook
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?