Petícióval tiltakoznak a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetése ellen
A Gazdasági Oktatási Központ (CEO) nevű nonprofit szervezet pénteken több mint 5000 aláírást tartalmazó petíciót nyújtott be a kormánynak és a védelmi minisztériumnak a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása ellen tiltakozva Horvátországban - írta az Index.hr című horvát hírportál.
A védelmi minisztérium még nem tájékoztatott a teljes sorkatonai kiképzési programról, de a lehetséges modellekről szóló hírek felkeltették a nyilvánosság érdeklődését - írta közleményében a CEO. A szervezet kiemelte: a beadványban felsorolják politikai, gazdasági és jogi érveiket a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása ellen, amire az állami szerveknek most kötelességük lesz válaszolni.
Egyben felhívta a figyelmet a védelmi minisztérium munkatársai és a parlament védelmi bizottságának tagjai nyilatkozataira, amelyekben a kötelező sorkatonai szolgálatot helyettesítő polgári szolgálatot - amely kétszer annyi ideig tartana -, úgy mutatták be, mint bevett "gyakorlatot egyes európai országokban és NATO-tagállamokban".
Hrvoje Markovic, a CEO ügyvezető igazgatója elmondta: Finnország az egyetlen olyan NATO- és EU-tagország, amely kétszer hosszabb polgári szolgálatot ír elő a hadkötelesek egy viszonylag kis része számára, és ami ellen éppen Horvátország szólalt fel két éve.
Zágráb akkor arra kérte Helsinkit: tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy a katonai szolgálatot helyettesítő polgári szolgálat ne legyen büntető vagy diszkriminatív jellegű a tartalmát vagy időtartamát tekintve.
Markovic végül úgy értékelte: a katonai szolgálat sérti az alkotmányban biztosított törvény előtti egyenlőség jogát, továbbá negatív gazdasági következményekkel jár a munkaerőpiacra nézve is.
Ivan Anusic védelmi miniszter a horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva június végén azt mondta: minden készen áll arra, hogy Horvátország 2025. január 1-jétől bevezesse a sorkatonai szolgálatot, amelyet két-három hónapra terveznek, de konkrét részleteket nem említett. Mint jelezte, azok számára, akik a polgári szolgálatot választják, a szolgálati idő hosszabb lesz, és kevesebb lesz az engedmény is.
Horvátországban 2008-ban törölték el a kötelező sorkatonai szolgálatot, részben arra való tekintettel is, hogy akkori felmérések szerint a fiatalok csaknem 90 százaléka lelkiismereti okokra hivatkozva elutasította a fegyverviselést.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A román kormány az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkaerő toborzását szigorító sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön,... Teljes cikk
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
- Nincs elég takarító a horvát tengerparton, óriási összegeket lehet keresni 1 éve
- Folytatják a sztrájkot a tanárok Horvátországban 1 éve
- Tüntettek az oktatásban dolgozók Horvátországban 1 éve
- 970 euróra nő a minimálbér és hosszabb lesz a szülési szabadság Horvátországban 2 éve
- Nyugdíjasok tüntettek a szegénység ellen 2 éve
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 éve
- Soha nem látott mértékű béremelést hajtanak végre a közszférában a horvátok 2 éve
- Szlovákiában és Horvátországban is tüntetnek a gazdák 2 éve
- Erasmus-ügy: Hallgatói szervezetek azt kérik az EU-tól, hogy ne az ártatlan diákokat büntessék 3 éve
- Így áll most Horvátország történetének eddigi leghosszabb sztrájkja 3 éve
- Havi háromezer euróért is alig találnak vendéglátóst az Adriára 3 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?