kapubanner for mobile

Pihennie kell a sofőröknek - nem mehetnek éjszaka az iskolai buszok

Levelet kaptak a fenntartótól a budapesti tankerületi központok, melynek értelmében, ha a diákok buszos utaztatása - leginkább külföldi utak esetén - nem fejeződik be este 11 óráig, akkor a buszoknak este 11 és hajnali 4 óra között meg kell állniuk, hogy a sofőrök pihenhessenek, jutott a 24.hu tudomására.

Már korábban is szóba került, a veronai buszbaleset kapcsán a szabályozás szigorítása, erre Palkovics László, oktatási államtitkár utalt. Most a 24.hu-hoz eljutott egy levél, amelyben a fenntartó felhívja a figyelmet, hogy szerződéskötéskor az intézmények győződjenek meg a személyi és tárgyi feltételekről, a járművek műszaki állapotáról stb., de emellett:

"a jövőben megkötendő szerződések esetében kérem, figyeljenek arra is, hogy amennyiben a gépjárművel történő utazás nem fejeződik be este 23 óráig, azt a személyszállítást végző sofőrök pihenése érdekében meg kell szakítani. Éjjel 23 óra és hajnali 4 óra közötti idősávban a sofőröknek mindenképpen egy szálláshelyen pihenőt kell tartaniuk, ugyanott, ahol a diákokat is elszállásolják erre az időre."

A lap kérdésére, hogy milyen utakra vonatkozik majd a szabályozás - esetleg egy vidéki iskola színházlátogatását is befolyásolhatja-e - a Klebersberg Központ azt válaszolta, hogy elsősorban a sítáborok, a hosszabb külföldi utak kapcsán vezetnék be az éjszakai utazás tilalmát, a gyerekek biztonsága érdekében.

"A hamarosan megjelenő szabályozás pontosan meg fogja határozni azoknak az utazásoknak a körét, amelyre a fenntartó speciális előírásai vonatkoznak."

A veronai buszbaleset okainak vizsgálata során eddig a jármű műszaki hibájára nem derült fény, így az emberi tényezőt emlegetik a szakértők, hogy esetleg a sofőr elalvása (kóros aluszékonyság) vagy hirtelen rosszullét, esetleg szívritmus-zavar okozhatta a tragikus balesetet. Az InfoRádiónak nyilatkozó Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság elnöke szerint a hivatásos sofőrök 20 százalékát érinti alvászavar, amely oka lehet közlekedési baleseteknek.

24.hu/InfoRádió/Magyar Idők
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk