Pozvai Szilvia, a Forest Hungary személyügyi vezetője
Pozvai Szilvia 2007-ben került a zalaegerszegi Forest Hungary Kft.-hez, ahol az akkor még a műszaki terület felügyelete alatt álló kezdetleges személyügyi tevékenység fejlesztése volt a feladata. Vezetésével a cégnél néhány év alatt az üzleti folyamatokat és a menedzsmentet is támogató vállalati HR stratégia jött létre.
Friss diplomásként egy budapesti, magyar tulajdonú informatikai kisvállalkozás irodavezetését végezte. Egy év elteltével visszatért Zalaegerszegre, ahol a város közhasznú társaságnál egy uniós támogatással Nyugat-Dunántúlon megvalósuló, régiós foglalkoztatási és képzési projekt elindításán és működtetésén dolgozott, mint foglalkoztatás-szervező.
A helyi munkaügyi központ EU-referens munkatársának ajánlása alapján lehetőséget kapott arra, hogy egy magyar tulajdonú és a régió mindhárom megyéjében irodával rendelkező munkaerő-gazdálkodó és humán tanácsadó vállalkozás Zala megyei irodavezetőjeként álljon helyt. A West Hungary Consulting Kft.-nél és majd egy évvel később a társaság alapításában létrejövő West Hungary Humán Szolgáltató Kht.-nél eltöltött három és fél esztendő alatt, két kisebb szakmai csoport irányításával, a versenyszféra multinacionális valamint hazai nagy-, és középvállalatai részére munkaerő-kölcsönzési, munkaerő-közvetítési szolgáltatást nyújtottak. Emellett kisvállalkozások komplett munkaügyi rendszereinek, szervezet kialakításainak folyamatait koordinálta.
Ezen időszakban a képzési tevékenységek minél hatékonyabb szervezéséhez szakképzési referens képesítést, a sikeres forrásteremtési és felhasználási munkához pedig minősített pályázatíró és projektmenedzsment ismereteket szerzett. Középfokú iparjogvédelmi szakemberként pedig a projektek során létrejött új eljárások, védjegyek "levédetéséhez" tudott hozzájárulni.
Amit addigi bő 5 éves szakmai múltjából még hiányolt, az a stratégiai tervezéstől induló vállalati HR munkában való részvétel volt, amit akkor pótolhatott, amikor 2006-ban a JABIL Circuit Kft. szombathelyi 2200 fős, elektronikai szerelő gyárában HR generalista feladatokat kapott. A szakmailag egymást támogató nyolc fős HRM részlegen, mint termelésben közvetlenül nem résztvevő munkatársak személyügyi folyamataiért felelős munkatárs többek között a toborzást, belső munkaerő-gazdálkodás szervezését, a cafetéria rendszer működtetését végezte.
Egy tulajdonosi döntés miatt azonban 2007-ben ismét váltania kellett. Visszatért Zalaegerszegre, a hazai bútoripari alkatrészpiac vezető nagykereskedelmi vállalkozásához. A Forest Hungary Kft.-nél a munkaügyi folyamatok megvalósítását és képzések szervezését végző, a műszaki terület felügyelete alatt álló kezdetleges személyügyi tevékenység fejlesztése lett a feladata. Elmondása szerint a minden mozzanatában szervezetfejlesztő humán-erőforrás menedzsment munka örömét itt bőségesen megtapasztalja.
A 19 éves múltú, immár 6 milliárdos éves forgalmat megvalósító, 121 munkatárssal és horvátországi leányvállalatban további 10 munkavállalóval rendelkező szervezetben a tárgyi és pénzeszközök tervezett gazdálkodása korábbi években is megvalósult. A létszámgazdálkodáson túlmutató, munkavállalókat valódi tervezési, döntési és értékelési folyamatokba bevonó személyügyi munka azonban csak 2008 januárjától indult el. Emellett idén a személyügyi terület vezetőjeként a képzéssel munkahelymegtartást segítő sikeres pályázati munka is a feladata.
Ami a szervezetfejlesztés mellett igazi örömet jelent számára a személyügyi munka új technikáinak folyamatos tanulása. Ehhez nemcsak képzéseken, vagy HR klubokban, szakmai fórumokon vesz részt, hanem humán tanácsadóként és vállalati HR-esként is szívesen fogad szakdolgozat előtt álló hallgatókat kötelező gyakorlatra vagy munkáját segítő gyakornokokat.
"Vallom, hogy munkánk és szabadidőnk során úgy válunk értékessé egymás számára, ha a mások értékrendjét tiszteletben tartva, együttműködésre törekedve és mindig nyílt véleményformálással, de a közösen kialakított elvek, megállapodások mentén kitartóan haladunk. Így elkerüljük a káoszt, a céltalanságot és az egyes társaink kiszolgáltatottságát a csoportunkban. Ez a záloga a jó hangulatú, kreatív és eredményorientált közösségi munkának" - fogalmaz Pozvai Szilvia.
A szakember számára fontos a családi kapcsolatok ápolása, a versek szeretete, a természetjárás és a közösségszervezés.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- Unfit for purpose? Why global expertise fails in the Hungarian reality? 2 hónapja
- Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót? 2 hónapja
- 330 új munkahely jön létre Kapuváron 2 hónapja
- Bérszámfejtés és HR outsourcing trendek, kihívások - a piacvezető válaszol 3 hónapja
- HR washing: the reality behind HR marketing 3 hónapja
- Hogyan lesz a vállalati kultúra a megtartás egyik legerősebb eszköze? - aki válaszol Plósz Orsolya 3 hónapja
- Idén is a top munkaadók között a Philip Morris International 3 hónapja
- Új Country Manager a JTI Hungary Zrt. élén 3 hónapja
- Négyszáz új dolgozót toboroz ez a cég Debrecenben 4 hónapja
- The HR profession suffers from success blindness 4 hónapja
- Képzelt állásinterjú egy bértranszparens országban - fikció, ami hamar valósággá válik 4 hónapja


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?