Projektet indítanak a kkv-k ösztönzésére
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzakmai fejlesztésre, újításra, a gazdasági kapcsolatok és a kutatási területek bővítésére ösztönzi a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) új projektje - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a "KFI ökoszisztéma építése célzott kutatás-fejlesztési és innovációs szolgáltatások nyújtásával és a vállalkozói tényfeltárási folyamat működtetésével" elnevezésű GINOP PLUSZ projekt a Széchenyi Terv Plusz programban valósul meg ötmilliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással, és a magyar állam társfinanszírozásával. A projektet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Nemzeti Innovációs Ügynökség konzorciuma valósítja meg, befejezésének tervezett időpontja 2029. június 30.
Ismetették, hogy a projekt célja a teljesítmény és versenyképesség erősítése, valamint a gazdasági partnerszervezetek tudásmegosztásának támogatása, hozzáférhető tudásbázis létrehozása hazai és nemzetközi környezetben is. Mindezek jegyében olyan innovációs szolgáltatások és intézkedések kialakítása és bevezetése a cél, amelyek következtében egyre több magyar vállalkozás kapcsolódik be a kutatási, fejlesztési folyamatokba, újítja meg üzleti gyakorlatát, bővíti belföldi vagy nemzetközi kapcsolati hálóját, tudásbázisát.
A kiemelt projekt közvetlen célcsoportjai a már innovatív módon működő vállalkozások, a projekt megvalósításának köszönhetően innovatívvá váló vállalkozások, és az induló-, vagy korai fázisú mikro-, kis- és közepes vállalkozások - írják a közleményben. Hozzátették, a projekt mindehhez egyebek között projektfejlesztési és információs szolgáltatásokkal, szakmai támogatással, a kutatásra alkalmas szervezetek, intézmények felmérésével járul hozzá.
Emellett országszerte innovációs roadshow-kra és szakmai fórumokra is hívják a gazdasági és kutatási szféra szereplőit. A projekt támogatja az innovatív vállalkozások nemzetközi piacra lépését, a nemzetközi kutatásfejlesztési együttműködések előkészítését, ezek eredményének hasznosítását.
Ennek következtében a mikro-, kis- és közepes vállalkozások várhatóan több kutatási és fejlesztési projektet indíthatnak el, és valósíthatnak meg, erősödik a cégek és a kutatói szféra közötti kapcsolat, újabb hazai és nemzetközi szintű együttműködések, partnerkapcsolatok alakulnak ki - sorolták.
A kiemelt projekt stratégiai szinten kapcsolódik a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiához és a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Stratégiához - írják a közleményben.
A projektről bővebb információ a www.nkfih.gov.hu és a www.niu.hu oldalon érhető el - tájékoztatott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?