Régi-új elnök a Menedzserszövetség élén
A Menedzserek Országos Szövetsége megtartotta 13., egyben tisztújító közgyűlését. A résztvevők döntöttek az elnök személyéről, az új összetételű elnökségről, a felügyelő bizottságról. A szövetség elnöke továbbra is Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója, ám a vezetőségi tagok számát csökkentették.
A Menedzserszövetség elnöke vázolta az elmúlt közgyűlés óta eltelt időszakot, majd a közgyűlés elé terjesztette jövőbeni elképzeléseit is. Takács János formálisan is bemutatta a Menedzserszövetség novemberben kinevezett új főtitkárát, Rodé Esztert, majd az új elnökség tagjai mutatkoztak be, akik közül Szakács Tibor, a Széchenyi Kereskedelmi Bank elnöke új tagként is üdvözölte az egybegyűlteket.
A közgyűlés egy együttműködni és együtt gondolkodni képes Menedzserszövetséget mutat, amely az új vezetőséggel bátran hoz döntéseket és alakítja a szövetség képét Magyarországon belül és a határokon kívül is.
A közgyűlésen részt vevők egyhangú döntéssel választották újra elnöknek Takács Jánost, az ELECTROLUX Közép-Kelet-Európai Holding, és az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. vezérigazgatóját.
A közgyűlés egy együttműködni és együtt gondolkodni képes Menedzserszövetséget mutat, amely az új vezetőséggel bátran hoz döntéseket és alakítja a szövetség képét Magyarországon belül és a határokon kívül is.
A közgyűlésen részt vevők egyhangú döntéssel választották újra elnöknek Takács Jánost, az ELECTROLUX Közép-Kelet-Európai Holding, és az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. vezérigazgatóját.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?