Rejtettebb formában jelentkezik a munkahelyi diszkrimináció
Szerte a világban új és a korábbiaknál rejtettebb módokon jelentkezik a munka világában a faji, etnikai, vallási vagy nemi irányultság szerinti és a csökkent munkaképességűekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés - állapította meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egy csütörtökön közzétett tanulmánya.
A diszkrimináció elleni küzdelem jelentős sikerei ellenére a jelenség továbbra is megfigyelhető a munkaerő-piacon és a munkahelyeken, "tekintet nélkül arra, hogy szegény vagy gazdag-e az adott ország, vagy hogy milyen a politikai rendszere" - mondta a jelentés szerzője, Manuela Tomei.
Miközben sikerként könyvelhető el, hogy a világon egyre több nő lép be a munkaerő-piacra, a nőkkel szembeni diszkrimináció példájaként kiemelte az "üvegplafon" jelenséget (a női munkavállalók megakadályozását abban, hogy vezető pozíciókat töltsenek be), amely miatt a nők "elenyésző kisebbsége" jut vezető gazdasági illetve politikai posztra, képviselői megbízatáshoz. Míg például az Egyesült Államokban 40 százalék az ilyen posztot betöltők hányada, a Közel-Keleten 11 százalék, Indiában vagy Dél-Amerikában még ennél is kevesebb.
A jelentésben szereplő 2004-es adatok szerint Ázsiában a fizikai dolgozók között a nők 30 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál, de egyes európai országokban - többek között Ausztriában, Bulgáriában, Csehországban, Nagy-Britanniában és Magyarországon - is a fizikai dolgozó nők a férfiak fizetésének átlagosan kevesebb, mint 80 százalékát kapják.
A megkülönböztetés egy másik formájaként említette azt is, ha - a sok országban élő törvényi tiltás ellenére - a munkaadók gyermekvállalási terveikről kérdezik a nőket.
A "jó megjelenés" feltételként szabása faji vagy etnikai alapú megkülönböztetésre teremthet lehetőséget - folytatta a kutató. "A kifejezésen általában a világos bőrszínt vagy a magas termetet értik, ezzel pedig kizárnak az alkalmazásból bizonyos faji csoportokat".
A melegek és leszbikusok hátrányos megkülönbözetésének elítélése csak az utóbbi időben nyert teret, és a világ 75 országában ma is büntetendő a homoszexualitás, van, ahol halálbüntetéssel sújtják - folytatta. Aggasztó gyakorlatként említette azt is, hogy egyes munkaadók AIDS-tesztet vagy a leukémia illetve más genetikai eredetű betegség kialakulásának lehetőségére irányuló vizsgálatot végeznek az állásra jelentkezőknél, néha azok tudta nélkül.
A kormányokat, munkavállalói és munkáltató szervezeteket tömörítő ILO jelentős lépésként értékeli a munkahelyi megkülönböztetés közel univerzális tilalmát a munkavállalói jogok terén. A szervezet 1951-ben született, a férfiak és a nők egyenlő díjazásáról szóló jegyzőkönyvét, amely a maga korában úttörő volt, mára már 163 tagállam írta alá. Egy másik jelentős ILO-jegyzőkönyv a bármiféle munkahelyi megkülönböztetés tilalmáról 1958-ban született, ehhez többek között Szingapúr és Thaiföld nem csatlakozott. A fejlett országok között az Egyesült Államok az egyetlen, amely e két egyezmény közül egyiknek sem részese.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?