kapubanner for mobile

Rendkívül jók a BME-n végzettek munkaerő-piaci kilátásai

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a 2011-ben végzettek 70,8 százaléka fél-egy évvel a diplomaszerzést követően már dolgozott, és 3 százaléka volt a munkanélküli - derült ki az intézmény MTI-hez eljuttatott felméréséből. A legjobb keresetre a villamosmérnökök számíthattak.

images

A 2011-ben végzettek körében a foglalkoztatottak aránya az egy évvel korábban mért értékhez képest lényegében nem változott. A 2007-ben és 2009-ben végzettek elhelyezkedését is vizsgálták: a 2009-ben végzettek között a korábbi felméréshez képest a foglalkoztatottsági arány csökkent, mert emelkedett a nappali tagozatos hallgatók aránya, és több lett a munkanélküli, de az ő arányuk még így is alatta marad az egyetemi végzettségűek országos munkanélküliségi rátájának. Mint megjegyezték: az egyetemi végzettségűek országos munkanélküliségi rátája 2012. II. negyedévében 3,8 százalék volt.

A 2007-ben végzettek esetén a korábbi felméréshez képest az inaktívak (főként a GYES-en, GYED-en lévők) aránya növekedett. A munkanélküliek aránya a korábbi felmérések adataihoz képest nem változott, és szintén jelentősen kisebb volt mint az egyetemi végzettségűek országos munkanélküliségi rátája.

A 2011-ben végzettek közül azok, akik az első munkahelyet az abszolutórium megszerzése után kezdték el keresni, általában 4 hónap alatt találták meg, ami alapvetően megfelel a korábbi évek adatainak. A válaszadók 7,8 százaléka már az abszolutórium megszerzésekor rendelkezett teljes állású munkaviszonnyal. A munkát keresők 37,5 százaléka azonnal vagy egy hónapon belül talált állást, és további 42,7 százalék féléven belül.

A teljes munkaidőben alkalmazásban álló szellemi foglalkozásúak - KSH terminológia szerint - számított havi nettó átlagkeresete 2012. II. negyedévében mintegy 190 ezer forint volt a 2011-ben végzetteknél. A 2009-ben diplomát szerzők esetében 284 ezer forint, a 2007-ben végzetteknél 325,5 ezer forint volt ez az összeg. A legmagasabb keresetre a villamosmérnökök számíthattak, a 2011-ben végzettek bruttó 241 ezer, a 2009-ben végzettek bruttó 364 ezer, míg a 2007-ben végzettek bruttó 400 ezer forintos fizetést jelöltek meg.

A felmérés szerint a 2007-ben végzett közül mintegy 2000, a 2009-ben diplomához jutók közül mintegy 2900, és a 2011-ben végzők közül mintegy 3600 főt kerestek meg tavaly nyáron, a visszaérkezett kérdőívek száma 15-20 százalék volt.
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert

A felsőoktatásban is el kell érni azt, hogy minden második fiatal duális képzésben vegyen részt, ahogyan az a szakképzésben már megvalósult -... Teljes cikk

Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin

A legtöbb keresztféléves hallgatót a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vette fel. Teljes cikk

Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon?

Sztojka Attila államtitkár szerint egy évtized alatt csaknem 47 százalékkal csökkent a legfeljebb nyolc általánost végzettek száma, és több mint... Teljes cikk