kapubanner for mobile

Ritka a szakmai típusú önkéntes munka a vállalatoknál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egyre több vállalatnál vehetnek részt önkéntességi programokban a munkavállalók. A közösségi típusú önkéntesség jelenleg elterjedtebb, mint a szakértelemre épülő - derül ki a B&P Braun & Partners által, 53 vállalat részvételével lefolytatott Good CSR kutatás eredményeiből.

A június 12-én zárult Önkéntesek Hete alkalmából a felmérésben részt vevő cégek önkéntességi programjait vizsgálják meg részletesebben. Pozitívum, hogy a válaszadók kétharmadánál már jelenleg is működik az önkéntes munkavégzés rendszere. Amelyik cégnél erre még nincs lehetőség - kevés kivételtől eltekintve - ott is tervezik a bevezetését, vagyis alacsonynak mondható az elutasítás aránya - derül ki a cég sajtóközleményéből.

Kétféle önkéntességi programtípust szoktak megkülönböztetni. A közösségi önkéntesség esetében valamilyen közösségi cél elérése van a fókuszban; ez a tevékenység általában nem igényel különösebb szakértelmet vagy felkészültséget. Ezzel szemben a szakértői típusú önkéntesség a munkatársak szakmai képzettségére épít, akik szaktudásuknak megfelelő munkát végeznek non-profit környezetben. Előbbire példa a széles körben ismert óvodafestés, utóbbira pedig egy alapítvány könyvelési feladatainak ellátása.

A Good CSR kutatás résztvevői között a közösségi típusú önkéntesség gyakoribb (17 válaszadó), mint a szakértői (11 válaszadó). Olyan vállalatok is működnek hazánkban, amelyeknél a munkavállalók maguk választhatják ki azt a területet vagy szervezetet, amelynek érdekében önkéntes munkát szeretnének végezni - a cég pedig forrásaival, illetve kommunikációs támogatással járul hozzá céljuk eléréséhez.
Mindezek alapján elmondható, hogy az önkéntesség egyre inkább részét képezi a magyarországi vállalatok működésének. Ugyanakkor jelentős fejlődési potenciált jelent az egyenrangúság elve és a bevonás gyakorlata, azaz a munkatársak, illetve a helyi közösség tagjainak bevonása az önkéntességi programokkal kapcsolatos döntéshozatalba.

"Az önkéntességi programok működtetése elsősorban nem vállalati jótétemény, hanem stratégiai szintű CSR és HR eszköz a szakemberek kezében. Egyszerre biztosít lehetőséget az érintettek széles körével való kapcsolattartásra, egyszerre járul hozzá helyi, közösségi problémák megoldásához, valamint növeli a munkatársak elkötelezettségét. Ezen a területen élenjárónak tekinthetők a multinacionális cégek helyi leányvállalatai, amelyeknél jellemzően a vállalati kultúra szerves részeként jelenik meg a közösség életében való aktív részvétel, ráadásul az önkéntességi programokkal kapcsolatos döntés az érintettek bevonásán alapul" - mondta Braun Róbert, a B&P Braun & Partners Magyarország résztulajdonosa.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek