Se forrás, se határidő: hiányos a baby-boom vitaanyag
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA papír mindent elbír, de az a veszély nem fenyeget, hogy az ötletekből reális időn belül konkrét intézkedések lesznek - mondják szakemberek a Nemzetgazdasági Minisztériumban működő Családbarát Magyarországért munkacsoport Új baby-boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma című stratégiai vitaanyagáról - írja a hétfői Népszabadság.
Komoly várakozásokat fűztek a családi adókedvezmény bevezetéséhez, még akkor is, ha csak a társadalom egy kis részét érinti. Úgy tűnik azonban, túl nagy volt a gazdasági bizonytalanság, és az adóváltozás nem hozta meg a remélt eredményt - mondta a Népszabadságnak Kapitány Balázs demográfus. A családoknál 150-170 milliárd forint maradt. - Ha az idén sem emelkedik a születésszám, ez ebből a szempontból legalábbis kidobott pénz volt - állítja, hozzátéve, hogy azért kell még egy kis időt adni, mert viszonylag rövid idő alatt ritkán történnek jelentős demográfiai változások. Az Új baby-boom vitaanyag megoldásként összeollózza a népesedési kerekasztal javaslatait, egy Népszabadságnak név nélkül nyilatkozó népesedési szakember szerint helyenként félreértve azokat. Szerinte a komoly szándék hiányát mutatja, hogy sem forrás, sem határidő nincs az anyaghoz rendelve. Vitaanyagnak nevezni pedig azért kényelmes, mert így akár egy évig is el lehet tölteni vele az időt, aztán szépen elfelejteni. A javaslatok között szerepel a gyerekesek előnyben részesítése a munkahelyeken, a munkáltatóknak adandó adó- és tb-támogatások azért, hogy a gyeses anyákat például négyórás munkarendben 50 százalékos gyessel alkalmazzák. Javasolják továbbá, hogy a szülési szabadságról visszatérő anya munkaidő-kedvezményre válthassa feltorlódott szabadságát, szorgalmazzák a kötelező apasági szabadság bevezetését. Írnak a szocpol elérhetőségének szélesítéséről, kisgyerekes szülőknek akár autóvásárlásra is. A közepes jövedelműeknek az első gyerek születésekor 150, ikerszülés esetén 250 ezer forintot adnának. A magas fizetésű családok viszont felajánlhatnák a családi pótlékukat a többi család támogatására. Ajánlják továbbá gyermekgondozási utalványok bevezetését béren kívüli juttatásként. A több gyerek magasabb nyugdíjat eredményezne, korkedvezményes nyugdíj csak azoknak a nőknek járna, akik járulékot is fizettek, és több gyereket szültek. - Nem valószínű, hogy tényleg meg akarják valósítani ezeket a terveket - mondja Szikra Dorottya szociálpolitikus is, aki szerint ilyen nyíltan még évtizedekkel korábban sem vállalták a kormányok, hogy nem általában szeretnék, ha több gyerek születne, hanem kifejezetten egy társadalmi rétegben akarják növelni a születésszámot. De ha komolyan gondolják, akkor is kérdéses, honnan lesz rá pénz. Ő azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy továbbra is a szegényebbektől irányítják a pénzt a tehetősebbeknek. - Az is erre utal, hogy az anyagban nem szerepel a családi pótlék emelése, ami minden rétegnek kedvező lenne - teszi hozzá. Nemrégiben egy nyilvános eseményen is felmerült a kérdés, hogy honnan lesz pénz. Bánkuty Tamás, a tárca miniszteri főtanácsosa mindössze annyit mondott: lesz forrás. Népszabadság
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?