kapubanner for mobile

Sikerrel vették az első "támadást" a TE Ganz-Röck sztrájkoló munkásai

A német Alstom vállalat hétfőn nem tudta elszállítani a tulajdonát képező alkatrészeket a TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárából, mert a sztrájkoló munkások elállták az üzem bejáratát.

A gyárban a munkások a múlt hét csütörtök óta sztrájkolnak, elmaradt bérüket követelve.

Hétfőn három tehergépkocsi érkezett az üzem bejáratához, de nem tudtak bemenni, mert a munkások a bejárat elé álltak. Atrocitás nem történt, erőszakot egyik fél sem alkalmazott. A helyszínre hívott rendőrök sem tudtak dönteni, ezért kora délután az Alstom jogi képviselői a rendőrségre mentek egyeztetni. Később a sztrájkbizottság tagjait is a rendőrségre hívták.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának információi szerint a rendőrségen egyenként meghallgatták a vállalat képviselőit és a sztrájkbizottság tagjait, de semmilyen döntés nem született.

A feszült várakozás után délután hat órakor a sztrájkoló munkások tapsától kísérve a három tehergépkocsi elhagyta a gyár bejárata előtti területet.

Fórika Ibolya, az Alstom Hungary Kft. kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: további egyeztetések után szeretné a cég elszállítani a megmunkálásra átadott, saját tulajdonát képező termékeket.

Az MTI-nek a helyszínen megmutatták azt az angol nyelven írt engedélyt Ménes István, a TE Ganz-Röck Zrt. vezérigazgatója aláírásával, amely szerint a német cég a kiskunfélegyházi telephelyről elszállíthatja a megmunkált termékeket.

A TE Ganz-Röck Zrt. részéről senki nem tartózkodik a helyszínen, telefonon sem lehet elérni senkit.

A múlt hét csütörtök óta sztrájkoló munkások közül többen elpanaszolták az MTI tudósítójának: szinte "kiéheztetés folyik", mert nem mondnak fel nekik, ezért munkanélküli segélyért sem folyamodhatnak. Hat és fél hónapja nem kapnak bért, a kilátástalanság szélére került több család.

A sztrájkoló munkások azt szeretnék elérni, hogy a Te Ganz-Röck Zrt. tulajdonosai fizessék ki elmaradt bérüket és a visszatartott juttatásokat, amit a 200 millió forintnál nagyobb értékű szállítmány visszatartásával próbálnak kikényszeríteni.

A gyárban szeptember 3-án kikapcsolták az áramot a tartozások miatt. Az energetikai gépgyártásra és edénygyártásra szakosodott kiskunfélegyházi gyárban már két éve csak késleltetve, hosszabb-rövidebb ideig tartott munkabeszüntetések után kapták meg elmaradt bérüket a dolgozók.

Amikor a TE Ganz-Röck Zrt. teljes kapacitással termelt, a társaság állandó alkalmazotti létszáma 370 körül volt, és rendszeresen 120 külsőst foglalkoztatott a Kiskunfélegyháza környéki településekről.

A TE Ganz-Röck Zrt. többségi tulajdonosa a Resonator csoport, a kisebbségi - 45 százaléknyi tulajdoni hányaddal pedig a Vegyépszer csoport.



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek