Sió László: Nincs jelentősége a tankötelezettség korhatárának
Pusztán a jogszabály erejével nem lehet a közoktatásban tartani a gyermekeket, ma is ki lehet lépni legálisan 18 éves kor alatt a közoktatásból, például egy szakképesítés megszerzésével - mondta Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének kerekasztal-beszélgetésén.
Véleménye szerint egy ösztöndíjrendszerrel egyfajta megoldást lehet találni arra, hogy rábírják a diákokat arra: maradjanak 15 éves koruk után is a közoktatásban. Emlékeztetett arra is, hogy az angol, a francia és a német gyermekek több tanórában részesülnek ingyenesen 15 éves korukig, mint a magyarok 18 éves korukig.
Mint Sió László fogalmazott: a tankötelezettségi kortól függetlenül el kell azon gondolkodni, hogy 3 vagy 4 éves kortól kötelezően vigyék óvodába a gyermekeket. Beszélt arról is, hogy a szakképzésben nem szereznek releváns szakmai tudást a tanulók, az általános iskolákban pedig nem kapnak megfelelő alapismereteket. Meglátása szerint ez utóbbi problémára megoldás lehet a 9 évfolyamos általános iskolák rendszere.
Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Szakszervezetének elnöke azt mondta: ők a 18 éves korhatár mellett teszik le a voksukat, mert eddig a korhatárig kiskorúnak minősül a gyermek. Felhívta a figyelmet, hogy ha egy gyermek szakképesítést szerez, akkor a mostani jogszabályok szerint is megszűnik a tankötelezettsége. Ha nem változik a tankötelezettség korhatára, akkor nem zárta ki azt sem, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek.
Kertész Ágnes, a PDSZ elnökségi tagja kiemelte: abban az esetben, ha generálisan vezetnék be, aggályosnak tartaná az általános iskolák 9 évfolyamossá tételét. Tóth József, a Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke elmondta: "a teljesítmény irányába elmozdító" korhatárt kellene meghatározni, s az első szakképzés megkezdését a 8 általános iskola elvégzéséhez kellene kötni. Ezzel együtt arra kellene ösztönözni a szakképzésben tanulókat, hogy fejezzék be a tanulmányaikat, s a 15 év ne legyen generális korhatár.
Mint közölte, a lemorzsolódó diákoknak gyakorlatközpontú képzést kellene biztosítani, ami azonban nem lenne egyenrangú a középfokú végzettséggel. Horváth Péter, a Pedagógusok Szakszervezetének igazgató-titkára rámutatott: ha a társadalomra "rászabadítunk munkához nem értő, képzetlen embereket", akkor ők a munkanélküliek és az elégedetlenek számát fogják gyarapítani, amiből következhet a börtönköltségek emelkedése is. A Széll Kálmán Terv végrehajtása véleménye szerint az oktatásból való pénzkivonást jelent.
Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke rámutatott: nagy az esélye annak, hogy a 15 évesen az iskolapadból kikerült gyermekek munkanélküliek lesznek, egy részük pedig elkallódhat, ami közbiztonsági kérdéseket is felvet. Ez a korhatár az egész életen át való tanulás európai uniós trendjével szembemegy.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 5 hónapja
- Ekkora minimálbér-emelést lát reálisnak a VOSZ főtitkára 6 hónapja
- Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat 7 hónapja
- Távozik a B+N Referencia Zrt.- HR-igazgatója 7 hónapja
- Így készítenék fel a gyerekeket a robotok világára – jöhet a kötelező MI-oktatás? 7 hónapja
- Vezetőváltás a KAVOSZ-nál 7 hónapja
- Milyen juttatásokkal segítheti a munkaadó a tanévkezdést? 8 hónapja
- Hamarosan lejár a SZÉP-kártya díjmentes felhasználás határideje 9 hónapja
- Megújul a magyar MI-stratégia – az adatgazdaságtól a humanoid robotokig 10 hónapja
- Új vezérigazgatóval folytatja a BÁV 12 hónapja
- Cseh László villanyszerelő lett 13 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?