Szabadságvesztés és pénzbüntetés hálapénzügyben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKilenc gyulai határrendészt és egy pénzügyőrt ítélt két év szabadságvesztésre jogerősen a Szegedi Ítélőtábla kenőpénz elfogadásáért. A Fővárosi Törvényszék pedig első fokon pénzbüntetésre ítélt tíz szülész-nőgyógyászt.
A gyulai határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő vádlottak török kamionsofőröktől kértek kenőpénzt. Az ítélet szerint 15 alkalommal vettek át a fuvarozóktól 10 és 100 euró közötti összeget.
A büntetés végrehajtását négy vádlott esetében fölfüggesztette az ítélőtábla.
A török sofőröket a pénz átadására telefonon rábíró tolmácsot négy év börtönre ítélte a bíróság. A törvényszék megállapításai szerint 2010-ben a határrendészek - alappal vagy mondvacsinált indokokkal - szabálysértést állapítottak meg a belépésre jelentkező kamionosoknál, majd szóltak a tolmácsnak, aki telefonon felhívta a sofőröket. Azt mondta nekik, hogy ha meg akarják úszni a büntetést, és gond nélkül szeretnének továbbhaladni, adjanak csúszópénzt a határrendészeknek.
A bíróság valamennyi vádlottal szemben az átvett kenőpénz nagyságával megegyező vagyonelkobzást rendelt el, a rendőröket pedig a határrendészeti foglalkozás gyakorlásától is eltiltotta.
A vesztegetést beismerő kamionosokra korábban, jogerősen megrovást szabott ki a Gyulai Törvényszék.
Az első fokon született ítélet szerint a tíz orvos hálapénzt kért a szülés levezetéséért, ami vesztegetésnek minősül. Egy szülésznő felfüggesztett szabadságveszést kapott.
Az ügyben a Fővárosi Főügyészség a volt MÁV Kórház tíz nőgyógyász szakorvosa és két szülésznője ellen emelt vádat, mert 5000 illetve és 50 000 forint közötti összeget kértek a kismamáktól 2007 áprilisa és 2008 júliusa között legalább húsz esetben a szülés levezetéséért, vagy az érzéstelenítésért. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.

1.5 és 2.4 millió forintos pénzbüntetésre ítélték a nőgyógyászokat
Az első fokon született ítélet szerint a tíz orvos hálapénzt kért a szülés levezetéséért, ami vesztegetésnek minősül. Egy szülésznő felfüggesztett szabadságveszést kapott.
Az ügyben a Fővárosi Főügyészség a volt MÁV Kórház tíz nőgyógyász szakorvosa és két szülésznője ellen emelt vádat, mert 5000 illetve és 50 000 forint közötti összeget kértek a kismamáktól 2007 áprilisa és 2008 júliusa között legalább húsz esetben a szülés levezetéséért, vagy az érzéstelenítésért. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?