kapubanner for mobile

Szakképzett dolgozókért kiált a Steinhoff

Háromszáz millió forintos beruházás keretében újabb kapacitásbővítésbe kezd magyar leányvállalatánál az egyik legnagyobb német bútorgyártó és -forgalmazó, a Steinhoff-csoport. Ezzel egy időben átszervezi a Kanizsa Trend Kft.-t, amely tavaly 9,4 milliárd forintos nettó árbevételt ért el - közli a Napi Gazdaság.

A beruházás főként technikai és technológiai fejlesztéseket (pl. nagy teljesítményű, speciális szabászgépek munkába állítása) takar, de a hatékonyság növelése érdekében a termelés átszervezését is tervezik. Az úgynevezett vázösszeállító részleget a központi telephelyre helyezik, miközben az alkatrészgyártás, illetve a tömörfa-megmunkálás a Csengery utcában folyik tovább zavartalanul. Tavaly, a vállalat a folyamatosan növekvő kereslet és a Magyarországra hozott újabb gyártási programok következtében 250 millió forintos beruházás keretében bővítette gyártóterületét.

A Napi Gazdaság értesülései szerint a cég jelenleg több mint 500 munkavállalót foglalkoztat, de további munkaerőre lenne szüksége, bár tapasztalatai alapján az utánpótlás szakképzettsége sok kívánnivalót hagy maga után. Ezért nemrégiben saját képzési rendszert alakított ki, amellyel megfelelő ismeretekkel ruházhatja fel alkalmazottait.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek