kapubanner for mobile

Szalai Piroska tovább javíthatja a nők munkaerő-piaci helyzetét

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A nemzetgazdasági miniszter újabb fél évre a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Szalai Piroskát, aki 2013. március 31-ig tevékenykedik majd ebben a pozícióban. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter erről szóló utasítása a szombati Hivatalos Értesítőben jelent meg.

Szalai Piroskát először idén áprilisban nevezték ki miniszteri biztossá. A szakértő október elején az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülésén kiemelte: a női foglalkoztatottság további növelése érdekében rugalmasabbá és családbarátabbá kell tenni a munkaerő-piacot, emellett bővíteni kell a gyermekellátási és idős gondozási kapacitást.

Rámutatott arra, hogy a kormány munkahelyvédelmi akcióterve a női foglalkoztatottsággal kapcsolatosan is tartalmaz intézkedéseket, illetve az európai uniós forrásokat is felhasználják a nők foglalkoztatottságának javítására, inaktivitásuk elkerülésére.

A szombaton megjelent utasítás szerint a miniszteri biztos feladata a következő fél évben, hogy javaslatokat tegyen a női foglalkoztatás növelésére, a családbarát munkaerőpiac és munkahelyek megteremtésére, valamint a munkavégzés és a magánélet összeegyeztethetőségét célzó rugalmas munkavégzési és önfoglalkoztatási formákra.

Ezenkívül figyelemmel kell kísérnie a nők munkába visszatérését segítő ellátási és gyermekfelügyeleti intézmények fejlesztésére vonatkozó javaslatok megvalósulását, össze kell gyűjtenie a gyakorlati tapasztalatokat, és elemeznie kell a foglalkoztatáspolitikai koncepciók, jogszabályok női foglalkoztatásra gyakorolt hatását.

A miniszteri biztos kapcsolatot tart többek között a civil és szakmai szervezetekkel, valamint közreműködik a feladatokat érintő jogszabályok szakmai előkészítésében - olvasható az utasításban.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek