kapubanner for mobile

Szentgotthárd megúszhatja az Opel szanálását

Miközben hivatalosan nyolcezres, a szakszervezetek szerint akár tízezres elbocsátás is lehet a nagy múltú autógyártó vállalatnál, a magyarországi egység feltehetőleg jelentős leépítés nélkül vészelheti át a következő időszakot.

Mintegy 11 milliárd eurós beruházást, ugyanakkor 20 százalékos kapacitáscsökkentést, ennek keretében pedig 8300 ember elbocsátását tervezi a General Motors az Opel szanálása érdekében. Az amerikai anyavállalat európai igazgatója keddi frankfurti rendkívüli sajtóértekezletén ismertette a szanálási tervet, amely magában foglalja azt is, hogy a General Motors 2,7 milliárd euró értékben állami segítséget vár az Opelt gyártó európai országoktól. A szóban forgó összeg több mint a felét, 1,5 milliárd eurót Németországtól remélik, és erre vonatkozóan hivatalos kérelmet nyújtottak be a német kormánynak.

Az új európai igazgató, Nick Reilly - saját megfogalmazása szerint - reális, felelősségteljes, ugyanakkor becsvágyó tervet terjesztett elő. Reilly egyszerre beszélt a talpra állást, az erősödést biztosítani hivatott, az eddigi hagyományokon, illetve technológiai tudáson alapuló megújulásról, ugyanakkor a költségmegtakarítás érdekében a kapacitások csökkentéséről is.

Az előbbit illetően az igazgató négy fő célkitűzést emelt ki: a minőség további javítását, a meglévő típusok korszerűsítését, az alternatív meghajtású gépkocsik - köztük az elektromos meghajtású Opel Ampera - kifejlesztését, valamint lehetőség szerint új piacok meghódítását. Ebből a célból - közölte - az elkövetkező négy éves időszakban mintegy 11 milliárd eurós beruházást terveznek.

Reilly közölte azt is, hogy az Opelt, illetve a Vauxhallt gyártó országoktól 2,7 milliárd eurós állami támogatással számolnak. Ennek oroszlánrészét Németország fizetné, az erre vonatkozó - már beterjesztett - hivatalos kérés 1,5 milliárd eurót foglal magában. Kiszivárgott értesülések szerint az állami támogatást német részről fele-fele arányban fizetné a szövetségi kormány, illetve a németországi Opel-üzemekkel rendelkező tartományok, Hessen, Észak-Rajna-Vesztfália, Rajna-Pfalz és Türingia.

Az érem másik oldalát viszont a tervezett kapacitáscsökkentés jelenti. A sajtóértekezleten a General Motors képviselői megerősítették, hogy Európa-szerte mintegy 8300 munkahely megszüntetését tervezik, ebből csaknem 4000 Németországot érinti. Ugyancsak megerősítették a belgiumi Antwerpenben lévő Opel-üzem bezárását, ugyanakkor Nick Reilly nem zárta ki, hogy a jövőben más átalakítások, illetve átszervezések is lesznek.

A szentgotthárdi gyárat valószínűleg nem érinti létszámleépítés, ilyen terv a General Motors által kiadott központi kommunikációban sem szerepel - mondta Légrádi Edit, a gyár szóvivője az MTI-nek. A gyártás az elmúlt időszakhoz hasonló ütemben és darabszámban zajlik a motor- és váltógyárakban - fűzte hozzá. A General Motors szentgotthárdi gyárában jelenleg csaknem 630-an dolgoznak, a munkaidőt egy évvel ezelőtt a gazdasági válság miatt heti négy napra csökkentették.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek