kapubanner for mobile

Szerdán ismét széleskörű sztrájk lesz Görögországban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Újabb széleskörű sztrájkot tartanak szerdán a szakszervezetek Görögországban tiltakozván a kormány újabb megszorító intézkedései ellen.

A 24 órás munkabeszüntetés érinti egyebek mellett a vonatokat, a kompokat a minisztériumokat, az állami vállalatokat - például az elektromos műveket - valamint több bankot. Zárva lesznek az iskolák, a kórházakban csak sürgősségi ellátást végeznek, és sztrájkolnak majd az újságírók is. A légiirányítók viszont ezúttal nem vesznek részt a sztrájkban.

A magángazdaságban dolgozók vezető szakszervezete (GSEE), valamint az ADEDY közszolgálati szakszervezeti szövetség mellett a főként az interneten szervezkedő "Felháborodott polgárok" csoportja is részt vesz az akcióban. Ők egyébként már több mint három hete minden nap megjelennek Athénban a parlament épülete előtt és a politikusokat szidalmazzák.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek