kapubanner for mobile

Szigorodnak a katázás szabályai?

A Pénzügyminisztérium a kisadózás jelentős megszigorítását és megdrágítását tervezi - írta a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) elnöke a Facebookon. A sajtóhírekre reagálva a Pénzügyminisztérium közleményt adott ki, mely szerint a kormány nem tervezi a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) drágítását. Az adóhivatal a tisztességes vállalkozók védelme érdekében fokozottabb ellenőrzésbe kezd.

Súlyosan szigorítaná a katázás szabályait a Pénzügyminisztérium, megszűnne a többes katázás és 40 százalékos plusz adó terhelne bizonyos bevételeket - írja a 24.hu. Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) elnöke a Facebookon tett közzé egy bejegyzést „Merénylet készül a katások ellen” címmel. Az MKOE birtokába került dokumentum szerint bár a kata 50 ezer forintos összege nem nőne, de szigorodnának a szabályai.

- 2020. február 1-jétől azoknak a katásoknak, akik minimálbér két és félszeresét meghaladóan számláznak egy ügyfélnek úgy, hogy ez teljes bevételük több mint felét adja, ezen bevétel után 40 százalék adót kell fizetniük.

- Szintén 2020. február 1-jétől összeghatártól függetlenül 40 százalék lenne a minimálbér felett az adó, ha a katás vállalkozó a korábbi munkáltatójának számlázik. (Korábbi munkáltatónak az számít, akivel a katás a bevétel megszerzésének évében vagy az azt megelőző két évben munkaviszonyban áll vagy állt.) Ezt az adót a számlát kifizető vonná le és utalná el a NAV felé.

- A többes katázás 2021. január 1-jével megszűnne. Aki nem választja ki, hogy melyik katás vállalkozását vinné tovább, annál mindegyik katázást törölnék.


Ezen felül a munkaviszonnyá való átminősítés hét feltételéből 2021-től már nem kettőt, hanem legalább négyet kéne teljesíteni. Ezek a következőek:

- A kisadózó a tevékenységet nem kizárólag személyesen végzi.
-A naptári évi bevételének legalább 50 százalékát nem az adatszolgáltatásra köteles személytől szerezte.
- A megbízó nem ad utasítást a tevékenység végzésének módjára vonatkozóan.
- A tevékenység végzésének helye a kisadózó birtokában áll.
- A tevékenység végzéséhez szükséges eszközöket és anyagokat nem az adatszolgáltatásra köteles személy (megbízó) bocsátotta a kisadózó rendelkezésére.
- A munkarendet - például a munkaidőt - a kisadózó határozza meg.
- A mellékállású kisadózó a naptári év egészében azért nem minősül főállású kisadózónak, mert heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll, vagy a kisadózó vállalkozáson kívül más vállalkozásban főállású társas vállalkozónak minősül.


A sajtóhírekre reagálva a Pénzügyminisztérium délután közleményt adott ki, mely szerint a kormány nem tervezi a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) drágítását. A közlemény szerint az ágazati szereplők és ellenőrzési tapasztalatok hívták fel a kormány figyelmét a katát érintő visszaélésekre, ezért az adóhivatal a tisztességes vállalkozók védelme érdekében fokozottabb ellenőrzésbe kezd. A Pénzügyminisztérium a közleményben felidézte, a kormány azért vezette be az alacsony adójú kisadózó vállalkozások tételes adóját 2013-ban, hogy a kisebb vállalkozásokat segítse. Az ágazati szereplők észrevételei szerint egyes nagyobb cégek kijátsszák a szabályokat, és visszaélésszerűen alkalmazzák a katát, vállalkozói státuszba kényszerítve az alkalmazottaikat. Ez hátrányt okoz a munkavállalóknak, ugyanis kisebb ellátásra szereznek jogosultságot, míg az őket illegálisan katásként alkalmazó nagyvállalat torzítja a piaci versenyt, és sérti a tisztességes szereplők érdekeit is - írja a szaktárca közleményében. A kata jelenleg Magyarország legnépszerűbb és legkedvezőbb adófajtája, amelynek előnyeit a kormány a jövőben is meg kívánja védeni - hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium.

24.hu/MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek