kapubanner for mobile

Szigorodó lakástámogatások, növekvő eho - újabb milliárdos hitel

Az államilag támogatott lakáshitelek megszűnhetnek, a szocpol szigorodhat, az egészségügyi hozzájárulás (eho) pedig nőhet. A Világgazdaság értesülése szerint ráadásul újabb egymilliárd eurós hitel felvételére készül a kormány az EIB-től.

A lap hétfői cikke szerint az új adócsomag részeként a kormány megszüntetheti a lakásépítés államilag finanszírozott kamattámogatását, és jelentősen szigoríthatja a lakásépítési kedvezmény jogosultjainak körét. A kabinet az idei büdzsében erre elkülönített 205 milliárdnál kevesebbet kíván költeni erre a célra.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulás összege 1950-ről 5-6 ezer forintra nőhet.
A vagyonadóba olvadna az építmény- s a telekadó, a magánszemélyek kommunális adója és a luxusadó is.

Több tervezett módosítás sorsa azonban egyelőre kérdéses. Ismeretes: a járulékok és a személyi jövedelemadó csökkentésének forrását a kormány többek között az áfa megemelésével kívánja előteremteni. Ez utóbbit azonban a liberálisok nem támogatják: a hét végén Horn Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője világossá tette, hogy az áfaemelésre nemmel szavaznak, bármilyen "árukapcsolással" is áll elő a kormány.

Újabb egymilliárd az EIB-től

Újabb egymilliárd eurós hitel felvételére készül a kormány az Európai Beruházási Banktól - tudta meg a Világgazdaság kormányközeli forrásokból. A meg nem erősített hírek szerint a pénzintézet további jelentős forrásokkal járul hozzá a magyar gazdaság élénkítéséhez. Emlékezetes: a kormány nemrég, január 26-án írt alá az EIB-bel egy 440 millió eurós hitelről szóló megállapodást. Hazánk és a pénzintézet között 1990 óta több mint 8,9 milliárd euró összegű, kedvezményes, hosszú lejáratú hitel kihelyezéséről született megállapodás.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek