kapubanner for mobile

Szoknyában dolgoztak a buszsofőrök

Akárcsak Európa többi részén, óriási kánikula van Franciaországban is. Nem csoda hát, hogy a franciaországi Nantes városában a városi közlekedési vállalatnál dolgozó sofőrök szerettek volna térdnadrágban munkába menni. A vezetőség azonban elutasította a kérésüket. Az egyik szakszervezet, a CFDT tagjai nem hagyták ennyiben a dolgot: demonstratív jelleggel kedden hat tagjuk szoknyában ment buszt vezetni - írja az Euronews a helyi lapra hivatkozva.

"Annyit kértünk, hogy engedélyezzék az erős hőséghez igazított ruha viselését. Nem engedélyezték, hogy rövidnadrágot vegyünk. Mivel a szoknya engedélyezett viseletként szerepel a belső szabályzatban, azt hordjuk" - mondta el Didier Sauvetre buszvezető.

A sofőröknek 2013 óta tilos a cég szabályzata szerint rövidnadrágot hordani. Az alkalmazottak azt szerették volna elérni, hogy engedélyezzék nekik a nyáriasabb ruhadarab viselését, ha a hőmérséklet 30 fok fölé megy.

"A kánikulában nem ritkán 50 fok is lehet a vezetőfülkében, hiszen a szélvédő a nap közepére teljesen felmelegszik. És mivel a buszokban nincs klíma, ezt szinte lehetetlen órákon át viselni. Az, hogy nem engedik, hogy sortot vegyünk, a diszkrimináció egy formája. A női buszsofőrök vehetnek szoknyát. A férfiak nem. Pedig onnantól kezdve, hogy beszálltunk a fülkénkbe, senki se látja" - panaszolta Gabriel Magner, a szakszervezet felelőse, aki hozzátette: a vezetőség irodái bezzeg klimatizálva vannak.

"Tudjuk, hogy ez nehéz, de csupán évente néhány napról van szó. És egyébként sem vagyunk a mediterrán zónában. Az, hogy az összes sofőrt rövidnadrággal ruházzuk fel, óriási költséget jelentene a vállalatnak. Ráadásul az új buszokban már van klíma, a villamosokban pedig levegőztetés. Egyébként pedig az én irodám sem klimatizált" - mondta el a társaság elnöke, Pascal Bolo.

Euronews
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek