Szorul a hurok, tombol a 4. hullám: felmondási tilalom és kötelező 3. oltás több szakmában
Aki nincs beoltva, életveszélyben van, felmondási tilalmat vezetnek be az egészségügyben és a rendvédelmi dolgozók számára, előbbiek esetében a 3. oltás is kötelező - egyebek mellett erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádióban.
"Nyakig vagyunk a negyedik hullámban", a neheze ezután következik, és az egyetlen, ami megvéd, az oltás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Akik nincsenek beoltva, életveszélyben vannak. Mindenki felelős saját magáért, de itt többről van szó, mert mindenki, aki nincs beoltva, nemcsak magára, hanem a többiekre nézve is veszélyt jelentt. A védelmi intézkedések nem védenek meg a vírustól, csak a járvány terjedésének a sebességét lassítják - tette hozzá a miniszterelnök, aki azt is elmondta, felmondási tilalmat vezettek be a rendvédelemnél és az egészségügyben is. Ennek sokan nem örülnek, de az intézkedésre szükség volt.
Közölte: a második oltás után 4-6 hónappal annak védereje csökken, ezért indokolt a harmadik oltás felvétele. A harmadik oltás utáni védettségi szint jóval magasabb, mint a második oltás utáni. Ha mindenki be lenne oltva, nem lenne negyedik hullám, vagy ha lenne, "az inkább csak hullámocska lenne". Akkor nem lesz ötödik hullám, ha mindenki beoltatja magát, és "nem fogjuk tudni elkerülni, hogy a végén mindenki beoltassa magát" - hangsúlyozta.
Ha szükség lesz rá, ismét megnyitják a kiskunhalasi járványkórházat és szakorvosokat vezényelhetnek át. Vakcina van elég, harmadszor és akár negyedszer is be lehet oltani mindenkit.
A miniszterelnök szerint pedig - látva a gazdasági növekedés lendületét - a teljes 13. havi nyugdíjat ki fogják tudni fizetni, február közepén érkezhet a pénz az érintettekhez.
Fotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2021. november 19-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Felmondás menete 2026 4 hónapja
- Orbán Viktor: januártól 700 ezer család jövedelme nő biztosan 4 hónapja
- Mit tehetek, ha a munkáltatóm nem hajlandó aláírni a határozatlan idejű munkaviszonyom megszüntetését? 5 hónapja
- Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjemelésről 5 hónapja
- Bejelentést tett Orbán Viktor a 14. havi nyugdíjról 6 hónapja
- Ne szimfóniát komponáljon, hanem teregesse ki a ruhát az AI 7 hónapja
- Változások a WHC vezetésében: októbertől Göltl Viktor a magyarországi ügyvezető 7 hónapja
- Kevesebben akarnak négy napos munkahetet, mint a járvány előtt 7 hónapja
- Ezt mondta Orbán Viktor a kiegészítő nyugdíjemelésről 7 hónapja
- Orbán Viktor: Hamarosan anyagi előnyt jelenthet a gyermekvállalás 9 hónapja
- Orbán Viktor: a gazdák vesztenének, a multik nyernének az uniós támogatások átalakításával 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?