kapubanner for mobile

Sztrájkbizottságot alakítanak a Molnál működő szakszervezetek

A dolgozók kevésnek tartják a bérfejlesztés mértékét, és szerintük a munkáltató egyoldalú végrehajtást jelentett be.

Sztrájkbizottságot alakítanak a Mol Nyrt.-nél működő szakszervezetek, mert a munkáltató egyoldalú bérfejlesztést hajt végre, amit a dolgozók nem fogadnak el; a szakszervezetek demonstráció szervezését is megkezdték - közölték az olajipari vállalatnál működő munkavállalói érdekképviseletek kedden az MTI-vel. A Mol azt közölte, hogy a társaság több hetes egyeztetés után döntött a béremeléséről. Az Olajipari Szakszervezet, a Mol Vegyész Szakszervezet és a Mol Bányász Szakszervezet közös közleményében arról számolt be, hogy az elmúlt napokban a Mol Nyrt. és a szakszervezetek közötti bértárgyalásokat a munkáltató megegyezés nélkül lezárta, és egyoldalú végrehajtást jelentett be, mert ugyan az álláspontok közeledtek, de a munkáltató a szakszervezetek és a dolgozók számára elfogadható mértékű bérfejlesztést ajánlani nem tudott. Az egyoldalúan végrehajtott bérfejlesztés - a karácsonyi jutalom nagyobb, meghatározott rész alapbéresítésének hatásával együtt - dolgozónként átlagosan 7,1-7,9 százalékos bérnövekedést jelent. Mindez azonban, figyelembe véve a piaci környezetet, a munkáltató elmúlt évi eredményeit és a munkavállalói felelősségi köröket, a szakszervezetek számára elfogadhatatlan. A Mol Nyrt. munkavállalói a bérfejlesztés mértékét kevésnek tartják, elosztási rendszerével, a karácsonyi jutalom alapbéresítési szándékával nem értenek egyet.

A Mol az MTI érdeklődésére közölte, a társaság több hetes egyeztetés után döntött a béremeléséről: 7 százalékkal növelik a teljes juttatási csomagot. Ezen felül megtartják a nagyértékű béren kívüli juttatásaikat és bevezetnek új családbarát intézkedéseket is. Hozzátették, az átlagon felüli, évi 700 000 forintos cafeteria, a korai nyugdíjazást biztosító vállalati hűségprogram, az életbiztosítás és az egészségbiztosítás mellett extra szabadnapokat biztosítanak az újdonsült apáknak, az egyedülálló szülőknek és a lombikbébi programban résztvevő nőknek. A 30 éven aluli munkavállalóknál pedig átvállalják a Diákhitel-tartozás felét. A Mol kommentárjában kiemelte, a következő napokban részletesen is bemutatják a munkavállalóiknak a javadalmazási stratégiát, amellyel a speciális élethelyzetben lévő kollégáik támogatása mellett erősítik a cég versenyképességét és a választ adnak a munkaerőpiaci kihívásokra is.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk