Sztrájkokra és szeméthegyekre számíthatnak a turisták Olaszországban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMindennapossá váltak a közlekedési dolgozók és a múzeumőrök sztrájkjai az olasz városokban, miközben az idegenforgalmi főszezonban Rómában akadozik a hulladékszállítás, a főpolgármester pedig posztját kockáztatja.
Elsőként a The New York Times közölt cikksorozatot arról, amit Róma lakosai, valamint az olasz és külföldi turisták mindennap tapasztalnak. Az örök város közlekedése, szolgáltatásai és egész működése az összeomlás szélén áll, és Ignazio Mario főpolgármester teljesen tehetetlen - foglalta össze a helyzetet az amerikai napilap.
Nem volt elnézőbb az Ignazio Marino azonnali lemondását követelő olasz sajtó sem. Az olasz főváros 2013-ban orvosból lett főpolgármestere egyelőre elutasítja a kritikákat és a távozását sürgető felszólításokat. Ignazio Marino az utóbbi napokban menesztette a főpolgármesteri hivatal számos munkatársát, valamint az önkormányzati résztulajdonban levő római közlekedési és köztisztasági vállalat vezetőit is, pozitív változás azonban egyelőre nem következett be. A közvélemény-kutatások szerint a városban élők azt gondolják főpolgármesterükről, hogy becsületes ember, de politikusként erőtlen.
A The Guardian című brit napilap római tudósítója azt írta, hogy Róma a világ egyik legszebb városa, de messze elmarad a modern európai nagyvárosok kínálta szolgáltatási színvonaltól, és a hétköznapokban teljesen élhetetlen. A római hírportálokon egymás után jelennek meg a fotókkal ellátott lakossági beszámolók az utcákon tornyosuló szemétről, a lyukakkal teli és ezért a motorosok számára életveszélyes úttestekről, az óránként sem közlekedő és ezért állandóan a mozdulatlanságig tömött városi kisvasútról, a nyitott ajtókkal közlekedő metróról, amelynek vonalán júliusban egy négyéves kisfiú egy liftaknába esett és meghalt.
A helyzetet tovább rontja, hogy gyakoriak a sztrájkok a városi tömegközlekedésben és az olaszországi légi forgalomban a nyári főszezonban, amikor turisták millió tartózkodnak Itáliában.
A turisták előre be nem jelentett múzeumőri sztrájkok miatt zárva találják a római Colosseumot és a Borghese-képtárat. Nem jobb a helyzet Pompejiben sem, ahol az egész világból érkező látogatók tömege szintén gyakran dolgozói vadsztrájk miatt nem tud bejutni az ásatások területére.
A Corriere della Sera című legnagyobb olasz napilap emlékeztetett, hogy a kevesebb mint 3 millió lakosú Rómában a városi tömegközlekedési vállalat (Atac) 12 ezer, a köztisztasági vállalat (Ama) 8 ezer embert foglalkoztat látható eredmény nélkül. A buszokra akár egy órát is kell várni, a város utcáit senki sem takarítja.
Csak Rómában évente közel 30 millió turista érkezik. A látogatók száma a 2000-es szent évben volt a legmagasabb, amikor elérte a harmincmilliót. Idén decemberben ismét szent év kezdődik a Vatikánban és Róma városában.
Az idegenforgalom bevétele Olaszországban a hazai össztermék több mint 11 százalékát képviseli, a foglalkoztatásnak pedig több mint 10 százalékát adják az idegenforgalomban dolgozók.
Ignazio Marino távozását pártja, a balközép Demokrata Párt (PD) egy része is szorgalmazza. A római főpolgármester lemondását viszont ellenzi Matteo Renzi miniszterelnök, a PD főtitkára, aki attól tart, hogy a párt elveszítheti az esetleges főpolgármester-választást, és ezzel a fővárost is.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?