Sztrájkolnak az Amazon logisztikai központjának dolgozói
Újabb sztrájkkal kezdték az évet az Amazon internetes áruház Madrid melletti logisztikai központjának dolgozói csütörtökön, továbbra is jobb fizetési és munkafeltételeket követelve - írja az MTI.
Douglas Harper, a Munkásbizottságok (CCOO) nevű szakszervezet képviseletében arról beszélt, hogy a sztrájkot a nappali műszakban a munkavállalók 70 százaléka, az éjszakai műszakban pedig 60 százaléka követte. Egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a pénteken is folytatódó akció miatt a megrendelt termékek kiszállításában jelentős késésekre lehet számítani.
A vállalat közleményben cáfolta a szakszervezet által közölt adatokat, amelyek szerinte "nem felelnek meg a valóságnak". Hangsúlyozta azt is, hogy munkavállalóik számára jó fizetési és munkafeltételeket nyújtanak, "vonzó" munkahelyet teremtve.
A 2012-ben létesített logisztikai központ volt az első, amelyet a cégóriás létesített Spanyolországban. Mára mintegy 2400 munkavállalót foglalkoztat, közülük 1600 embert határozatlan idejű szerződéssel.
A dolgozók novemberben a Fekete Péntekre (Black Friday) időzítették a sztrájkot, mivel a cég számára az az egyik legforgalmasabb nap az évben. Most pedig a Vízkeresztet megelőző napokat választották, ugyanis Spanyolországban január 6-án a napkeleti bölcsek hozzák az ajándékokat a gyerekeknek, így a rendelések száma ilyenkor kimagasló.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- "Ma már a munkaerőhiány jelöli ki az irányokat" – Berta Péter (WHC) a régiós munkaerőpiacról 1 napja
- Hol foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű személyeket? 2 napja
- Megszületett a rangsor: itt dolgoznak a leginkább túlterhelt emberek 2 napja
- Nem az a kérdés, lesz-e elég munkahely, hanem hogy lesznek-e megfelelően képzett munkavállalók– HR-kihívások a permakrízis korában 3 napja
- Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát? 3 napja
- Az AI a gazdagokat még gazdagabbá teszi? Megdöbbentő felmérés a munka jövőjéről 3 napja
- Öt lépés, amellyel a HR támogathatja a neurodivergens munkavállalókat 4 napja
- Miért fáradtabbak a nők 35 felett? A válasz nem az alváshiány 4 napja
- Ezek a tényezők riasztják el a munkakeresőket az álláshirdetésektől 6 napja
- A mesterséges intelligencia szerepe a teljesítményalapú bérezésben 7 napja
- Eddig ennyien adták be az szja-bevallásukat 7 napja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?