kapubanner for mobile

Sztrájktámogatással segítik a pedagógusokat

A támogatást azok kaphatják meg, akiktől a polgári engedetlenség vagy a sztrájk miatt vontak le fizetést.

Sztrájktámogatással segíti a szakszervezet azokat a pedagógusokat, akiknek levontak a fizetéséből, mert részt vettek a polgái engedetlenségben és úgy érzik, szükségük van a levont összegre. 

"A PDSZ Oktatással a Demokráciáért Alapítványa és a Tanítanék Mozgalom felhívására a Humán Platform Egyesület és az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számláira az elmúlt időszakban beérkező támogatói összegeknek köszönhetően továbbra is lehetőségünk van arra, hogy sztrájktámogatást biztosítsunk rászoruló kollégáinknak!"- írja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Az érintetteknek egy űrlapot kell kitölteniük, amiben a szeptemberi és az októberi bérjegyzékkel kell igazolniuk a levonás tényét.  Mint a szervezet írja, a sztrájktámogatást azok a kollégák igényelhetik, akik polgári engedetlenségben vagy sztrájkban történő részvétel miatt szenvedtek anyagi hátrányt.

Ahogy arról beszámoltunk, október 5-én, az országos pedagógussztrájk napján több tízezren vettek részt a pedagógusok melletti tüntetésen Budapesten, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) pedig újabb országos tüntetést szervez november végére.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk