kapubanner for mobile

Talent program indul a tehetséges adatbányászokért

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Tehetséggondozási programot indít az ajánlórendszereket fejlesztő Gravity R&D. A program azon egyetemi és doktorandusz hallgatók külföldi szakmai konferenciákra való kijutását támogatja, akik az adatbányászat és a gépi tanulás terén kiemelkedő eredményt értek el. A Gravity a program első évében 12 hallgató utazástámogatását célozta meg.

A Talent tehetséggondozó program a Gravity azon törekvését támogatja, hogy az adatbányászat és gépi tanulás területével foglalkozó tehetségek számára akkor is lehetőség nyíljon a szakmai fejlődéshez elengedhetetlen külföldi konferenciák látogatására, ha a hallgatók anyagi háttere ezt nem teszi lehetővé.

"Tudományos kutatással foglalkozó csoportból az informatikai szolgáltató piac szereplőjévé vált vállalatként felelősséget érzünk a tehetségek támogatására. E küldetés érdekében indítottuk útjára a Talent programot, mellyel évente egy kisebb évfolyamnyi tehetség tapasztalatszerzését segítjük. Célunk a magyar adatbányászat és gépi tanulás fejlesztése, ezt a Gravitynél végzett munka mellett a legjobban a korai tehetséggondozással érhetjük el" - mondta dr. Tikk Domonkos a Gravity tudományos igazgatója.

Az adatbányászat és a gépi tanulás azon jövőorientált technológiák közé tartoznak, melyek egyre nagyobb befolyással vannak életünkre. Mint sok új típusú tudományterületen, a legfrissebb tapasztalatokat e is a nemzetközi konferenciákon és szakember találkozókon lehet szert tenni. A Gravity minden hónapban dönt a beérkező pályázatokról. A Talent program támogatásának elnyeréséhez kiemelkedő eredményt, meggyőző szakmai publikációt kell bemutatniuk a pályázóknak. A támogatás magában foglalja az utazás és szállásdíj mellett a konferencia regisztrációs költségét is.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek