Támogatja a közmunkásokat az MSZP, az Együtt-PM és a DK
Az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció is támogatásáról biztosította a közmunkás-szakszervezetet, erről Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő, a közmunkások szakszervezetének társelnöke számolt be.
Kordás László, a szakszervezet főtitkára hangsúlyozta: követeléseik megvalósulása nem csak a közmunkások helyzetén segítene, a munka törvénykönyvének megváltoztatásával minden dolgozó ember jól járna, az igazságosabb közteherviselés pedig az átlagosan vagy az átlag alatt keresők megélhetését tenné könnyebbé.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- A mesterséges intelligencia szerepe a teljesítményalapú bérezésben 6 napja
- Elbocsátották az UniCredit Bank szakszervezetének elnökét 1 hete
- Visszatérhetnek a külföldön dolgozó magyarok? 1 hete
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 1 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 2 hete
- Új korszak jöhet a munka világában? Nagy elvárásokat fogalmaztak meg a szakszervezetek 2 hete
- Adójóváírás a minimálbér után: fordulat jön a bérekben? – A Tisza terve számokban 2 hete
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 2 hete
- Együttműködést kezdeményez az új kormánnyal a Liga Szakszervezetek 2 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 2 hete
- Megszakad a szakszervezeti majális 135 éves hagyománya 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?