Teljesítményt fokoz a munkahelyi szurkolás?
Az időeltolódás miatt az olimpiai eseményeket élőben csak munkaidőben követhetjük. A főnök hozzáállásától függ, mennyire toleráns a sportrajongó dolgozóival: engedélyezi vagy tiltja a munkahelyen a versenyek figyelését. A közös szurkolás, öröm vagy bánat közösség- és csapatépítő hatása a HR-esek szerint nagyon erős.
Kivetítő a csapatépítésért
"A munkakapcsolataink miatt sok olimpikont személyesen is ismerünk, így talán még lelkesebben szurkolunk nekik. Az eredményeket a neten folyamatosan követjük, és egy televíziót is beállítottunk az irodában, hogy a legfontosabb eseményeket együtt izgulhassuk végig. Úgy gondolom, hogy a háttérben zajló sportesemények a munkát nem zavarják, csapatépítő jellege is van a néhány perces közös szurkolásnak" - mondta a FigyelőNetnek Polgár-Bede Márta, a Well PR Ügynökség ügyvezető igazgatója.
A British American Tobacco Hungary a központi iroda kávézójába helyezett monitorokat, a magyar versenyzők számait itt együtt nézhetik a dolgozók. "A vezetők kötetlen munkaidőben dolgoznak, ezért nem okoz gondot az olimpia követése, megvan a lehetőségük, hogy ehhez igazítsák a napi feladataikat, időbeosztásukat. Az a tudat, hogy a mieinknek, a magyaroknak együtt szorítunk, erősíti a munkahelyi csapattudatot is" - vallja Tulik Ágnes, a vállalat kommunikációs vezetője.
"A szomszéd tárgyalóból hoztuk át a tévét, és onnan követjük az eseményeket. A tévét mindig az első beérkező kapcsolja be, és egészen a közvetítés végéig megy. Ebben a szobában hat kolléga dolgozik, a közvetítés hangja nem zavarja őket a munkájukban. Noha a tévé egész délelőtt alacsony hangerővel megy, egy-egy magyar versenyzőnél hangosabban szurkolunk, ekkor még azok is be-bejönnek a többi szobából, akiket nem érdekel az olimpia" - mondta Karkiss Gergely, az SAP Hungary Kft. marketingvezetője.
A Magyar Telekom a magyar olimpiai csapat gyémánt fokozatú főtámogatója, emellett egy új alkalmazást is bevezettek, amelynek segítségével az olimpiai közvetítések és összefoglalók másnap éjfélig újranézhetők. Sólyom Balázs PR-menedzser hozzátette: a vállalat sport iránt érdeklődő munkatársai a Kaposvár utcai székház aulájában nagyméretű képernyőkön, kényelmes kanapékon ülve nézhetik az olimpiát - persze csak a munkájuk, megbeszéléseik között lévő szünetekben. Az említett új szolgáltatással viszont láthatják azokat a versenyeket, amelyről lemaradtak, és a legszebb pillanatokat akár többször is vissza tudják nézni.
Nyereményjáték és intranet a kollektívának
"Mivel a GE az olimpia egyik főszponzora és beszállítója (például energetikai, egészségügyi és víztisztító-berendezésekkel), így fontosnak tartjuk, hogy dolgozóink értesüljenek a cég olimpiával kapcsolatos tevékenységéről, illetve a sporteseményekről. A magyarországi alkalmazottak - és globálisan is az összes dolgozónk - egy belső intranetes rendszerben tájékozódhatnak az ötkarikás játékokról" - mondta lapunknak Szabó Eszter, a cég regionális corporate kommunikációs és public affairs igazgatója.
A Magyar Telekom is intraneten tájékoztatja a dolgozókat az eredményekről. A GE munkavállalói első kézből kapják az információkat, hiszen egyik kollégájuk "újságíróként" van jelen az eseményen, és augusztus 8-ától minden nap élő közvetítéssel jelentkezik a blogján. Emellett a "Küld egy üzenetet Pekingbe" című kezdeményezést is elindították. A cég valamennyi alkalmazottja eljuttathatja saját véleményét, meglátásait, biztatását a kínai fővárosba, ahol ezek elektronikusan megjelennek és olvashatók a látogatók számára.
Karkiss Gergely csak mosolygott azon, hogy náluk tiltják-e az olimpia nézését a munkahelyen. "Az SAP-nél a közös szurkolás, esélylatolgatás teljesen normális, a futball-EB alatt például tippjátékot is szerveztünk - tette hozzá a szabadidejében szintén olimpiai versenyszámot űző, középtávfutó marketingfőnök. A GE dolgozói most is mindennap részt vehetnek egy kvízjátékban, a nyertes olimpiai kitűzőt kap.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?