Több informatika, kevesebb építészet az osztrák felsőoktatásban
A felsőoktatás öt területén módosítja a tanulmányi helyek számát jövő ősztől az osztrák kormány: ezek az építészet, a gazdaság, a gyógyszerészet, a biológia, valamint az informatika - derült ki a november 12-én prezentált tervekből. A szakokon így több érdeklődőre lehet számítani, mint ahány hely rendelkezésre áll, azonban az intézmények saját felvételi eljárást alakíthatnak ki - írja a diepresse.com.
Több tanulmányi hely várja ezután a felvételizőket az informatikai és biológiai képzésben, míg az építészet területén csökken a felvehető hallgatók száma jövő év őszétől Ausztriában, mivel ekkor indul a próbaideje a felsőoktatás újfajta finanszírozási rendjének. Az átalakítások öt területet, ezzel pedig 19 önálló szak létszámát érintik.
A részletes terveket november 12-én mutatta be Karlheinz Töchterle felsőoktatásért felelős miniszter. A gazdasági és gyógyszerészeti képzéseken nem jelentős a változás: utóbbi területen például 1557 főről 1200-ra nő a felvehető tanulók száma. Az építészeti képzéseken csaknem ötszáz fővel kevesebb (szám szerint 1530) tanuló kezdhet ezután, míg a biológia és informatika szakokra felvehetők létszáma 2841-ről 3080-ra, valamint 1699-ről 1930-ra nő 2013 szeptemberétől. Az új finanszírozási modell tehát az új 95 professzori hely biztosítása mellett a tanulmányi helyek átcsoportosításával is élne. Az egyetemek nagy része ugyanis túlterhelt, a Bécsben működő Gazdasági Egyetemen például legutóbb 3600-an kezdtek, míg a minisztérium 3000 főben határozná meg a hallgatók létszámát.
A létszámkorlátozás egyes egyetemektől nagyszámú érdeklődőt elzár, viszont előny lehet az intézményeknek, hogy a férőhelyek módosítása mellett a szemeszter végéig elkészíthetik önálló felvételi eljárásukat, amelyben lehetőség nyílik a többlépcsős rendszer kialakítására.
diepresse.com/edupress.hu

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon