kapubanner for mobile

Több mint 20 ezer pedagógus sztrájkolt hétfőn, márciusban jöhet a folytatás

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint nagy társadalmi támogatást kaptak a pedagógusok. A szervezet jogi védelmet biztosít azoknak, akiket retorzió ért a munkabeszüntetés miatt.

sztrájk-

Több mint 20 ezer pedagógus és oktatási-nevelési dolgozó vett részt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által meghirdetett hétfő reggeli figyelmeztető sztrájkban - jelentették be a szakszervezetek a hétfő délutáni sajtótájékoztatón, amiről a Népszava számolt be. A PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa elmondta, sokan félelemből vagy betegség miatt nem tudtak sztrájkolni, de a többi pedagógus az ő érdekeikért is kiállt. Hozzátette: sztrájk nemcsak a bérekről, hanem az egész oktatásról szól. 

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja arról számolt be, hogy több helyen retorzióval fenyegették a sztrájkolni készülő tanárokat. Mint elmondta, voltak iskolák, ahol külön delegáció vonult ki a tankerületi központtól, hogy a pedagógusok hagyják abba a sztrájkot, vagy el se kezdjék, és menjenek tanítani. Nagy Erzsébet szerint előfordult olyan is, hogy sztrájkoló pedagógusokat osztottak be gyermekfelügyeletre. Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselőjeMiklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője a lapnak arról beszélt, hogy sok iskolábanszülői támogatással valósult meg a sztrájk, de volt olyan intézmény, ahol ellehetetlenítették ezt. Voltak olyan szülők, akik így sem vitték be gyerekeiket az iskolába, és ők igazolták a hiányzást. 

Szabó Zsuzsa PSZ-elnök szerint nagy társadalmi támogatást kaptak a pedagógusok a sztrájk során. Mint mondta, nemcsak általános és középiskolákban, hanem óvodákban és pedagógiai szakszolgálatoknál is sztrájkoltak a dolgozók. Egy kőbányai iskolában tanító pedagógus a lapnak azt mondta. a tantestület körülbelül nyolcvan százaléka döntött a munkabeszüntetés mellett, és csatlakoztak hozzájuk a takarítók és a portás is. 

"A következő lépés, hogy azonnal összeállítjuk az elégséges szolgáltatásokra vonatkozó javaslatunkat a március 16-ára meghirdetett határozatlan idejű sztrájkra, amire szintén sor fog kerülni, ha a kormány továbbra sem lesz hajlandó érdemi tárgyalásokat folytatni a követeléseinkről" - mondta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke. Hozzátette: jogi védelmet biztosítanak azoknak, akiket a hétfői sztrájk miatt retorzió ér, akkor is, ha az érintett nem szakszervezeti tag. 

 

Népszava

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
450 új munkahely jön létre Jászfényszarun

Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk

Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában

Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk