kapubanner for mobile

Több mint félezer embert vesz fel az Elcoteq

Mintegy 600 dolgozó felvételét tervezi januárban és februárban az Elcoteq Magyarország Kft. Elsősorban összeszerelő munkásokat várnak, de szerződést kötnének elektromérnökökkel és elektroműszerészekkel is.

Krippl Zoltán, a cég jogi és kommunikációs ügyekért felelős igazgatójának tájékoztatása szerint a finn tulajdonú társaság elsősorban összeszerelő munkásokat vár, de szerződést kötne elektromérnökökkel és elektroműszerészekkel is, ezen szakemberekből azonban hiány van a hazai munkaerőpiacon. A cég alkalmazotti létszáma mindenesetre néhány héten belül 7000 fölé emelkedik.

Az igazgató elmondta: a munkaerő-felvételt partnereik növekvő megrendelései indokolják, akik így tudják kielégíteni a műszaki cikkek, telekommunikációs eszközök iránt jelentkező igényeket. Ez eddig inkább év végére volt jellemző, de most úgy tűnik, Európában a műszaki cikkek gyors cseréje és az ázsiai piac bővülése okán máskor is jelentős a kereslet.

Az Elcoteq Magyarország Kft. 1998 óta működik. Két pécsi, valamint cserkúti üzemében jelenleg 6 700 alkalmazott foglalkoztatásával mintegy 100 féle elektronikai terméket, berendezést gyárt kommunikációs technológiai megrendelőinek.

Krippl Zoltán megjegyezte: az egyre magasabb minőségi elvárások, illetve az általuk előállított termékek, köztük a mobiltelefonok életciklusának folyamatos csökkenése okán gyáraikban nélkülözhetetlenek az állandó fejlesztések. Gyártóberendezéseik modernizációjára 2004 és 2008 között 54 millió eurót költenek.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek