Több mint négyszáz új állás a dohányiparban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Róna Dohánytermelő Kft. 3,1 milliárd forintos beruházásával elkészült a cég új debreceni dohánygyára, amely négyszáznegyven embernek ad munkát - jelentette be Marc Wagener, a többségi tulajdonos luxemburgi Vandewyck Tobacco ügyvezető igazgatója kedden, a gyár átadásán.
Az Európai Unió 322,5 millió forintos támogatásával megvalósult beruházás a cégcsoport valaha volt legnagyobb egyidejű fejlesztése - tette hozzá az igazgató.
Kósa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere szerint egy iparág újjászületéséről van szó a cívisvárosban, 2004-ben ugyanis megszűnt - és akkor azt hitték véglegesen - az akkor 125 éves múltra visszatekintő dohánygyártás a városban.
Debrecen minden támogatást megad ahhoz, hogy itt a dohányipar sikeres, nyereséges legyen - tette hozzá a polgármester.
Papp László (Fidesz-KDNP) alpolgármester emlékeztetett rá, hogy a beruházással hatvan új munkahely létesítését vállalta a Róna Dohányfeldolgozó Kft., ezzel szemben százhetven új munkahelyet teremtettek, ami által összesen négyszáznegyvenen - többen, mint valaha -, dolgoznak Debrecenben a dohányiparban.
Ugyanakkor a mezőgazdasági termelésre épült gyár ennél jóval több embernek - hajdú-bihari és szabolcs-szatmár-beregi dohánytermelő családoknak - jelent megélhetést - tette hozzá az alpolgármester.
Bajusz Géza, a Róna Dohányfeldolgozó Kft. ügyvezetőjének tájékoztatása szerint évente 8 milliárd szál cigarettahüvelyt és 700-800 tonna fogyasztási dohányt állítanak elő 50-50 százalékban hazai, illetve import alapanyagból. A cigarettahüvely-gyártásból 12 százalékkal részesednek az európai piacon.
A cég árbevétele eléri a 15 milliárd forintot, aminek 25 százaléka exportból származik. A múlt évben az adózás előtti eredményük 1,5 milliárd forint volt - mondta el az ügyvezető.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?