kapubanner for mobile

Több százmilliós jutalomosztás Debrecenben

A Debreceni Egyetemen több mint 350 millió forint jutalmat osztottak ki az idén, a csaknem ötszáz jutalmazott személyéről és beosztásáról az intézmény adatvédelmi okokra hivatkozva nem adott felvilágosítást - írta a Magyar Nemzet. A lappal Fábián István rektor azt közölte, hogy ő nem vett fel jutalmat, a többi vezetőt illetően pedig csütörtökre ígért adatokat.

Az egyetem hivatalos tájékoztatása szerint november végéig közel 300 millió forintot fizettek ki jutalmakra, decemberben pedig 56,25 millió forintot, összesen 488 dolgozónak. A lap szerint a legmagasabb összeget egy nyugdíjba vonuló közalkalmazott vehette kézhez, 2,788 millió forintot, őt követte egy jubileumi jutalomban részesült dolgozó, akinek egyszerre fizettek ki 25 és 40 éves jubileumi pénzt, összesen 2,604 millió forintot.

A lapnak azt a kérdését, hogy milyen beosztású dolgozók személy szerint mennyi jutalmat vehettek fel, az egyetem kommunikációs vezetője először adatvédelmi okokra hivatkozva elhárította, ám később - az adatvédelmi biztos felsőoktatási intézmények vezetői juttatásainak nyilvánosságával kapcsolatos állásfoglalása nyomán - a rektor a vezetők idei jutalmazásának adatait csütörtökre ígérte. Az egyetem vezetője egyben közölte a Magyar Nemzettel, hogy ő nem vett fel jutalmat az idén, és a 2010-ben leköszönt korábbi rektornak sem fizettek jubileumi jutalmat tavaly.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek