Több támogatás kérhető a krízisalapból
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMódosította a kormány a kríziskezelő alapra vonatkozó szabályokat - jelentette be a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón.
Szollár Domokos tájékoztatása szerint mostantól a krízisalapnak nem egy, hanem tíz százaléka fizethető ki a különösen méltányolható, vagyis 50 ezer forintnál magasabb összegű kérelmekre. Elmondta: eddig majdnem 30 ezer kérelem érkezett be a krízisalaphoz. Ebből közel 24 ezret bíráltak el, és 22 ezer 100 ügyben ki is fizették a támogatást.
A kormányszóvivő kitért arra: a krízisalap 5,5 milliárd forintos keretéből eddig 902 milliót fizettek ki a rászorulóknak, esetenként átlagosan 37-38 ezer forintot. Véleménye szerint ez a jövőben várhatóan magasabb összeg lesz a módosított szabályok miatt.
A program augusztus első munkanapján indult, keretében a krízishelyzetbe került családok az illetékes jegyzőkön keresztül egyszeri, méltányossági alapon elbírált, vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. A segély összege legalább 20 ezer, legfeljebb 50 ezer forint, különös méltánylást érdemlő esetekben azonban akár 100 ezer forint is lehet.
Támogatást azok igényelhetnek, akik nem részesülnek nyugellátásban, és idén az önkormányzattól nem kaptak 15 ezer forintot meghaladó átmeneti segélyt, valamint családjukban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a minimálbér nettó összegét - amely ma 57.815 forint -, és a válság miatt krízishelyzetbe kerültek.
Krízishelyzetnek minősül, ha a kérelmező a munkahelyét 2008. szeptember 30-ika után vesztette el, vagy a jövedelme a 2008. szeptemberi jövedelméhez képest 20 százalékot meghaladó mértékben csökkent, vagy lakáshitelének törlesztő részlete a 2008. szeptemberihez képest 20 százalékot meghaladó mértékben növekedett.
Rendkívüli méltánylást az kérhet, akinek a megelőző hónapban 30 százalékkal vagy annál nagyobb mértékben csökkent a jövedelme a 2008. szeptember előttihez képest, vagy a lakáskölcsöne 30 százalékkal nőt, illetve három vagy több gyermeket nevel a család.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?