Továbbgördülhet Magyarországról az Apollo abroncsgyártó
A hétvégén a cég központjában bejelentették: egy évvel csúszik a termelés a helyi fideszes városatyák ingatlan bojkottja és az aláírás-gyűjtési akciók miatt. Az ellenzők szerint a gyár súlyosan szennyezné a környezetet és veszélyeztetné a vízellátást, de egyelőre még nem készült el a részletes hatástanulmány.
Az előszerződés szövegének jóváhagyását azonban elutasította az önkormányzat Fidesz-frakciója. A jegyző viszont nem hagyta jóvá a kezdeményezést arra hivatkozva, hogy ilyen ügyekben nincs vétójoga a testületnek, és hogy a leányvállalat Magyarországon van bejegyezve.
Az FN információi szerint jelenleg a terület tulajdonosaival tárgyalnak, és a késlekedést az okozza, hogy többükkel még nem sikerült megállapodni. "A földtulajdonosok egy részét nem tudjuk elérni, de rendezni fogjuk az ügyet" - mondta el az FN-nek Skultéti Vilmos, az ipari park vezetője, a nagyberuházás kormányzati letárgyalásáért felelős ITD Hungary ügynökség egykori vezető munkatársa.
Népszavazással támad a Fidesz
A párt emberei azonban úgy tűnik, nem hagyják magukat. Aláírást kezdeményeznek a gumigyár ellen. Korábban a jegyző ezzel kapcsolatban is gátat állított, de a helyi bíróság döntése alapján, valószínűleg az ősz második felében megtarthatják a népszavazást, amennyiben 30 napon belül sikerül összegyűjteniük a megfelelő számú aláírást.
"Az lesz a vége, hogy az Apollo újból Szlovákiában fog keresgélni, vagy ami még rosszabb, egy fidesz számára sikeres népszavazás után kártérítést fog követelni rajtunk a cég" - mondta el az FN-nek Hiesz György a város szocialista polgármestere és hozzátette, hogy Magyarországon több lehetséges telephelyet is megnézett a cég, az utolsó körben Gyöngyös mellett bent maradt Szikszó és két alföldi város is.
A fideszes heves megyei képviselők szerint a beruházás rendkívül környezetszennyező lesz. A cég által még korábban készített előzetes tanulmány és a szektorban működő hasonló gumigyárak alapján attól tartanak, hogy a termelés által keletkezett pernye allergiát okoz és rákkeltő (az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének szakértőjére hivatkoznak).
Az ipari park vezetője szerint az allergiaveszély sem valóságos, mert a terület 2 kilométerre délre található a várostól és a széljárás éppen a másik irányba viszi majd az emissziót. Az Apollo a létező minden csatornán cáfolta a károsanyag-kibocsátás feltételezését.
Semmi konkrétum a környezeti terhelésről
A részletes, teljes környezeti hatástanulmányt most készítik a cégnél, információink szerint szeptember elején küldik el a területi környezetvédelmi szakhatóságnak - amely független szakértőkből áll-, az engedélyt azonban a minisztérium adja majd ki a hatósági jelentés alapján.
A dokumentumnak tartalmaznia kell a gyártástechnológia következtében keletkező szennyezőanyagokat, és csökkentésük tervezett módját, de vizsgálni kell a levegő, a víz és a talaj szennyeződésének lehetőségét, s a zajártalmat is.
"Nemcsak mérgezni akarnak minket, de még az vizet is elszívná a gumiüzem" - panaszkodott az FN-nek Keresztes György fideszes képviselő. Egy 2005-ös uniós tanulmányra hivatkoznak a tiltakozók, amely az ország kockázatos vízkészletekkel rendelkező területeit azonosította, Gyöngyös és az Északi Középhegység peremvidéke éppen a három ilyen terület egyike.
Nem szívja el a vizet a gyár
"A beruházás kezdetén a termelés még csak 1-2 millió abroncs lesz évente, később pedig a termelés teljes felfutásakor (7 millió abroncs) a cég majd megépíti a saját vízmű-rendszerét" - vélekedett Skultéti. Gyöngyös polgármestere is megerősítette, hogy a regionális vízszolgáltató szerint nem okozna krízist a gyár folyadékigénye. Hasonlóan nem megalapozottak azok a félelmek, hogy áram nélkül maradna a térség, mert az ipari park jelenleg is tárgyal a Mátrai Erőmű többségi tulajdonosával, az MVM Zrt.-vel,- egy esetleges erőmű gyöngyösi telepítéséről.
A cégnél nemrég még a visontai erőmű bővítését kommunikálták (ez mindössze 5 kilométerre van Gyöngyöstől), a hatalmas 440 megawattos fejlesztést 800 millió euróból valósítanák meg, az viszont egyelőre még kérdéses, hogy kaphatnak-e ingyen szén-dioxid-kvótákat a magyar államtól, az unió ugyanis egy tavaly év végi rendeletében az új kvóták kiosztását korlátozta.
A városi tiltakozók egy másik csoportja éppen az MVM-re hivatkozik: azt állítják, hogy a cég földkutatói szerint komoly vízproblémákat okozna a gumigyár nemcsak a városnak, de a villamos-energia-előállító cégnek is.
A visontai erőmű működése közben ugyanis jelentős mennyiségű fáradt víz keletkezik, amelyet el kell szivattyúzni, ez pedig a néhány kilométerre található Gyöngyösön tovább csökkentheti a vízmennyiséget, és így a fenntarthatatlan jövőbeli körülmények miatt akadályozza az erőmű bővítését is. Az MVM-nél egyik állítást sem kommentálták.
Szlovákiában nem látnák szívesen a gyárat
Érdekesség, hogy az Apollo korábbi lehetséges vendéglátói közül egy szlovákiai település visszautasította a gumigyár megtelepedését éppen a környezetvédelmi szempontokra hivatkozva. A kenyheci polgármester népszavazás nélkül, saját határkörből utasította vissza az indiai ajánlatot.
"A már letelepedett, csúcstechnológiát meghonosító amerikai és nyugat-európai cégek közül néhányan elmentek volna, ha az Apollo Tyres gyára ide épül" - mondta el Konkoly József, a város első embere. A településen található egyébként Szlovákia egyik legnagyobb, 332 hektáros ipari parkja. Érdekesség, hogy amíg a gumigyárat visszautasították, a falu vezetése befogadott egy évi 15 ezer tonnányi használt gumiabroncsot ledaráló feldolgozóüzemet.
"Amikor négy-öt éve felmerült, hogy egy japán autógyár ide települne és találkoztam a japán nagykövettel, le volt döbbenve, amikor itt járt nálunk. Azt kérdezte, hogy miért akarunk ilyen szép környezetbe ipari parkokat" - tudósított egy korábbi találkozójáról Keresztes és hozzátette, hogy a gumigyárnak juttatott hétmilliárdos állami támogatásból ők inkább Mátraházát és Kékestetőt (itt található az ország egyetlen klimatikus gyógyüdülője) és a helyi kisvállalkozásokat fejlesztenék.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a német Rheinmetall beruházása, amely ahhoz is hozzájárul, hogy... Teljes cikk
Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk
Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk
- Munkahelyi mentális egészség: mit tesz a cég, és mi a felelőssége? 4 hónapja
- Elég a méltatlan nyugdíjakból – országos népszavazás jöhet 6 hónapja
- Dönthetnek a magyarok, legyen-e még egy munkaszüneti nap 7 hónapja
- Elbukott a munkajogi népszavazás Olaszországban 8 hónapja
- Debrecenben új ipari park nyílt a kkv-k előtt – jön a második ütem is 8 hónapja
- Új vezérigazgató a Graphisoft Parknál 9 hónapja
- Lesz még egy munkaszüneti nap? Népszavazás jöhet december 24-ről 9 hónapja
- Átadták a Szakképzési Díjat: itt vannak a győztesek 10 hónapja
- Oktatás, egészségügy, nyugdíjasok - ezekről kérdezné meg a közvéleményt a Tisza Párt 11 hónapja
- "Láss a jövőbe!" – innovációs pályázat a Z-generációnak 12 hónapja
- Szakképzési Díj: hamarosan zárul a pályázati határidő 13 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa