Új főigazgató a Magyar Vöröskereszt élén
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKinevezték a Magyar Vöröskereszt új főigazgatóját, Kardos Istvánt - közölte a szervezet kommunikációs vezetője pénteken az MTI-vel.
Csali Annamária közleménye szerint Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke, a humanitárius szervezet országos vezetőségének egyetértésével, július 2-án nevezte ki Kardos Istvánt a Magyar Vöröskereszt - pályázati úton meghirdetett - főigazgatói posztjára.
Az új főigazgató minél hamarabb szeretné megismerni a rendelkezésre álló belső erőforrásokat és a szükségleteket, ezért július végétől végiglátogatja a Magyar Vöröskereszt megyei szervezeteit. Legfőbb feladatának azt tekinti, hogy a szervezet egyre kiterjedtebb tevékenységéhez a források bővítésével és a pályázatokon való aktívabb részvétellel teremtse meg a lehetőséget - tette hozzá.
Kardos István 1974. október 5-én született Kunszentmártonban. 1993-ban érettségizett a Magyar Honvédség Repülőműszaki és Légvédelmi Szakközépiskolájában. 1993 és 1996 között a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülő Ezredénél szolgált. 2003-ban diplomázott a Szegedi Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos bölcsészként és tanárként. A Magyar Vöröskereszttel először 2001-ben került kapcsolatba, először mint önkéntes segítette a humanitárius szervezet munkáját, majd 2004-től mostanáig, 2008-tól igazgatóként a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezeténél dolgozott - olvasható a szervezet közleményében.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?