Új struktúra: végre munkát fog közvetíteni a munkaügyi központ
A versenyszféra vállalatainak igényeihez igazodva alakítja ki új szolgáltatásait az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ). Az uniós projekt keretében megvalósuló fejlesztés fő célja a munkaügyi szervezet szolgáltatási rendszerének fejlesztése, a munkaadói együttműködés hatékonyabbá tétele, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Az igények felmérése érdekében konzultációsorozatot indított útjára a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH). Legutóbb 17 szolgáltató és kereskedelmi nagyvállalat HR vezetőjét, valamint a munkaadók szakmai szervezeteinek küldötteit látta vendégül a hivatal 2010. október 27-én.
A TÁMOP 1.3.1. uniós program keretében megvalósuló fejlesztés részeként egyebek között a nagyvállalatok, valamint a kis- és középvállalkozók munkaerőigényeire szakosodott kapcsolattartó rendszer épül ki.
A tervek szerint személyes kapcsolattartójuk lenne a hivatalon belül a nagyvállalatoknak, akik egyebek között egyeztetik majd a vállalat munkaerőigényeit az érintett kirendeltségekkel országszerte, így a munkaadóknak csupán egy igénybejelentést kell tenniük.
A kapcsolattartókon keresztül a munkaadók rendszeres tájékoztatást kapnának a munkaerő-piaci folyamatokról, a várható változásokról, a zajló képzésekről, a szabad munkaerőforrás összetételéről, a foglalkoztatási intézkedésekről, az új szabályokról, pályázatokról.
A piaci igények felmérése érdekében rendezett konzultációsorozat részeként első alkalommal idén júniusban a banki, biztosítási szektor képviselőivel találkoztak a munkaügyi szakemberek, majd szeptemberben az építőipari cégek, 2010. október 27-én pedig a szolgáltató és a kereskedelmi vállalatok HR vezetőivel, érdekképviseleti küldötteivel ültek egy asztalhoz.
A megbeszéléseken főként arról esett szó, hogy hogyan tudna hatékonyabban hozzájárulni a munkaügyi szervezet a vállalkozások munkahelyteremtő- és megtartó törekvéseihez, milyen módon tudná segíteni az adminisztráció csökkentését, az ügyintézés gördülékennyé tételét.
Megismerhették a résztvevők a kis- és középvállalkozások számára nyújtott pénzügyi és jogi tanácsadást, az állásügynök és a romafoglalkoztatás-szervező programokat, valamint a nagyvállalati kapcsolattartó team munkáját.
A meghívottak örömmel fogadták a személyes kapcsolattartók rendszerének kialakítását, a Virtuális Munkaerőpiac jövőben nyújtandó szolgáltatásait, és pozitív visszhangja volt az ÁFSZ portálfejlesztési hírének is.
A konzultációk résztvevői egyetértettek abban, hogy kiemelt fontosságú az álláskeresők képzettségének piaci igényekhez való igazítása, a speciális munkakörökre történő képzés szerepe és ennek állami támogatása.
Az FSZH következő konzultációjára a vendéglátó-ipari, idegenforgalmi és turisztikai cégek képviselői hivatalosak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?