Új szakmát kapott hatvan hajléktalan
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHatvan hajléktalan embert képeztek ki új szakmára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat most lezárult, pályázati forrásból finanszírozott programjában.
A program előkészítése 2010 februárjában indult, az első csoport tagjai decemberben kezdték az iskolát.
Húszan OKJ-s elektronikai hulladékválogató-feldolgozó, húszan takarító és takarítógép-kezelő, húszan pedig betanított kőműves és festő képzésen vettek részt. A takarítók közül tizenkilencen, az elektronikai bontók közül tizenheten, a kőművesek és festők közül tizennégyen tettek sikeres záróvizsgát. A résztvevők a program ideje alatt lakhatási támogatást, BKV-bérletet és pénzbeli támogatást kaptak, az új szakma elsajátítása mellett pedig tanulástechnikai, álláskereső és önismereti tréningen is részt vettek.
A 2012. április 20-án zárult program sikeresnek bizonyult, a támogatott időszak végén ugyanis csupán tizenheten kerültek vissza a hajléktalan-ellátás intézményeibe. A résztvevők fele újonnan tanult ismereteit hasznosítva piaci körülmények között is tovább dolgozik, huszonhatan bejelentett munkával rendelkeznek, négyen pedig alkalmi munkát végeznek - közölte a szeretetszolgálat hétfőn az MTI-vel.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?