Újra tud dolgozni a hangját elveszítő rádiós
Mesterséges intelligencia segítségével kapta vissza a hangját egy amerikai rádióriporter, aki egy ritka idegrendszeri betegség miatt két éve nem tud beszélni - írja az MTI a BBC-re hivatkozva.
"Ez megmentette az állásomat és a családomat az anyagi csődtől. Nincs túl sok lehetőség az olyan rádióriporter számára, aki nem tud beszélni" - mondta a BBC-nek a rádiós.
Ahhoz, hogy egy ember beszédhangját a gép reprodukálja, általában harmincórás felolvasásra van szükség, ez alatt tud a mesterséges intelligencia elég adatot gyűjteni.
A mesterséges intelligenciáknak eddig egy hónap kellett ahhoz, hogy egy ember hangját reprodukálják, a módszer nagyon drága is volt.A CereProc 2006-ban kezdte kidolgozni saját ideghálózatát, hogy a folyamatot felgyorsítsa és olcsóbbá tegye. Ma ez néhány nap alatt, mindössze 500 fontért (185 ezer forint) elkészíti egy ember hangját, ha a felhasználó a cég portálján felveszi a saját hangját, amint egy szöveget felolvas.
A mesterséges intelligencia minden felolvasott szót száz apró részletre bont. Sok gyakran használt szó felbontása után végül megtanulja a felolvasó ember hangképzésének működését és minden egyes szóhoz hozzárendeli a benne lévő fonetikai elemek sorrendjét. Az ideghálózat saját hangokat is képes előállítani és meg tudja jósolni, hogyan hangzana, ha egy adott ember egy beszélgetésben elmondana egy sor szót.
Dupree 35 éven át politikai tudósításokat készített az Egyesült Államok Kongresszusából. 2016-ban kezdte elveszíteni a hangját, bár hangszálai, torka és gégéje rendben voltak. Hosszas vizsgálatok után megállapították, hogy ritka idegrendszeri zavar miatt a nyelve előreesik a szájüregbe és a torka megfeszül, valahányszor meg akar szólalni, így képtelen egyszerre két-három szónál többet kimondani. A riporter mégsem hagyta abba a munkát, interjúkat írt, de az éterből lényegében eltűnt a hangja. Munkaadója a CereProchoz fordult, melynek segítségével Dupree június 25-től újra "megszólalhat": megírja a szövegét, amit egy program beszéddé alakít és az ő hangján hangzik el a rádióban.
"Kétségtelen, hogy én szólalok meg, ugyan kicsit robotszerűen, de senki sem ígérte, hogy tökéletes lesz" - mondta Dupree.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 5 napja
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 6 napja
- Céges rendezvényen lett rosszul egy nő, újra kellett éleszteni 1 hete
- A vezetők szerint az AI ma már olyan alapkészség a munkahelyen, mint az írás 2 hete
- Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót? 2 hete
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 2 hete
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 2 hete
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 2 hete
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 3 hete
- Full-Stack Developer 3 hete
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben