Uniós támogatásban reménykedhetnek az elbocsátott Opel-dolgozók
Az Európai Bizottság kész arra, hogy támogatást adjon az unió globalizációs, illetve szociális alapjából azoknak a dolgozóknak, akiket elbocsátanak az Opeltől - közölte a bizottság egyik szóvivője.
A legfontosabb, hogy átképzések révén az emberek ismét munkába állhassanak - hangsúlyozta a szóvivő.
A General Motors európai igazgatója múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy a cég európai gyáraiban összesen 8.300 munkahelyet szüntet meg. Nick Reilly megerősítette, hogy bezárják az antwerpeni Opel-gyárat, ahol 2.300 munkahely szűnik meg, Németországban pedig 4 ezer állást építenek le.
Az Opel összesen mintegy 48 ezer alkalmazottat foglalkoztat közvetlenül Európában. Csak a belgiumi üzem felszámolása mintegy 10 ezer beszállítói munkahelyet is érint.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon