kapubanner for mobile

ÚSZT: nehezebb lesz vállalati képzésekre pályázni

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében pénteken megjelent pályázatok végleges kiírásainak feltételei több szempontból próbálják kiszűrni a kockázatos projekteket, melynek áldozatául eshetnek a vállalati képzésekkel kapcsolatos támogatások.

Ezzel az ÚSZT egyik fő célja hiúsulhat meg, mely szerint a gazdaság versenyképességének alapvető feltétele, hogy a vállalkozásoknál versenyképes, a gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, munkavállalási képességekkel rendelkező munkaerő álljon rendelkezésre.

A 4 Tender Hungary pályázatíró és tanácsadó cég szerint a pénteken megjelent végleges pályázati kiírások feltételei alapján kijelenthető, hogy az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pályázatai több szempontból próbálják kiszűrni a kockázatos projekteket, melynek áldozatául eshetnek a vállalati képzésekkel kapcsolatos támogatások. Ezentúl ugyanis kizárólag olyan kis- és középvállalkozások (KKV) pályázhatnak vállalati képzések támogatására, melyek az ÚSZT keretében, annak kiemelt ágazataihoz (egészségipar, zöld gazdaság, otthonteremtés, építőipar, közlekedés- és tranzitgazdaság) kapcsolódó gazdaságfejlesztési, beruházási támogatást nyertek korábban, és a beruházás lebonyolításával kapcsolatban konkrét képzési igényük merül fel, illetve a fejlesztés megvalósításához munkavállalóik tudásának, készségeinek, képességeinek fejlesztéséhez szeretnének támogatást igénybe venni. Dr. Körmendy Zsófia, a pályázatírással és tanácsadással foglalkozó 4 Tender Hungary ügyvezetője szerint ez a korlátozás egyrészt érthető (így a fiktív képzési projektek száma jelentősen lecsökkenthető), másrészt pedig előrevetíti a konstrukció fő céljának bukását is.

Az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó elemzésből ugyanis megállapítható, hogy a gazdaság versenyképességének alapvető feltétele, hogy a vállalkozásoknál versenyképes, a gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, munkavállalási képességekkel rendelkező munkaerő álljon rendelkezésre. A gazdasági, társadalmi és technológiai változások rendkívül gyors és folyamatos alkalmazkodást kívánnak a gazdaság szereplőitől, a vállalkozásoktól és a munkavállalóktól. A változásokhoz való alkalmazkodás elősegítésének és a szerkezetváltási folyamatok kezelésének legfontosabb eszköze a képzés. Magyarországon azonban a mikro- és kisvállalatok munkavállalóinak képzettsége jelentősen elmarad a közepes és nagyvállalatoktól. A céges képzések célja tehát, hogy a vállalkozások saját forrásaikat kiegészítve minél több munkavállalójuk képzésbe történő bekapcsolódását tudják biztosítani, hogy az oktatást is tekintsék saját vállalkozásukba történő befektetésnek. A pályázatok célja, hogy olyan vállalkozások is hozzájussanak a képzések támogatásához, amelyeknek erre - méretükből és szűkös erőforrásaikból adódóan - korábban nem volt lehetőségük, és így kialakuljanak a tudatos emberi erőforrás gazdálkodás alapjai a mikro-, kisvállalkozásoknál is.

A már véglegesnek tekinthető pályázati kiírások korlátozásai miatt azonban éppen a vállalkozói kör nem lesz képes képzési támogatáshoz jutni, és így a pályázat fő célja valószínűleg meghiúsul majd a 4 Tender Hungary szerint. Az a vállalkozó, aki nem tud, vagy nem kíván több milliós összegben beruházni, az ezentúl képzésekre sem tud majd pályázni. Kiesnek azon KKV-k is, akik a válság ellenére már megvalósították beruházásaikat az elmúlt években, vagy akik saját forrást használtak fel a fejlesztéseikhez, továbbá azok is, akik olyan iparágban tevékenykednek, ahol nincs szükség több milliós gépbeszerzésre.

Dr. Körmendy Zsófia szerint az ügyeskedők más módon is kiszűrhetőek lennének és akkor a forráshiánnyal küzdő, képzésekre szoruló KKV-kat sem kellene kizárni ebből a fontos pályázati lehetőségből. A már bevezetett, előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzések gyakoriságának növelésével, a képzéseket tartó cégek és oktatók vizsgálatával, a képzésben résztvevők - akár idegen nyelven történő - interjúztatásával azonos eredményt lehetne elérni és a rászoruló KKV-k is támogatásban részesülhetnének.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek