kapubanner for mobile

Utolérték a kínai fizetések a kelet-európait

Jelentősen megugrottak a kínai bérek, a nagyvárosokban már keresnek annyit, mint Kelet-Európában - írja a hvg.hu.

Pekingben, Sanghajban és Tiencsinben fizetnek tehát a legtöbbet, de az Economic View című helyi gazdasági portál megírta azt is, hogy a nagyvárosok átlaga is csaknem eléri a 85 ezer jüant, ami nagyjából 3,2 millió forintnak felel meg és az amerikai szegénységi küszöböt is meghaladja - mutat rá a hvg.hu.
30 évvel ezelőtt a kínaiak átlagos keresete a fővárosban évi 1500 jüan körül volt.

Mindhárom nagyvárosban millió számra élnek hazai "vendégmunkások". Olyan emberek, akik tartózkodási engedély nélkül dolgoznak a városban. Ők nem jogosultak az ingyenes egészségügyi szolgáltatásokra sem pedig óvodára vagy iskolára.

A munkaerőhiány felviszi a béreket, és ez rontja az ország versenyképességét. Olcsóbb ugyanis ma már más ázsiai országban előállítani valamit, mint Kína nagyvárosaiban, amiből Vietnam, Tajvan és Banglades profitál a leginkább.

hvg.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek