kapubanner for mobile

Utolsó esély: szerveiket árulják a spanyol munkanélküliek

Egyre többen ragadtatják magukat kétségbeesett elhatározásra Spanyolországban, ahol a munkanélküliség a legmagasabb az eurozónában. Több tucat olyan hirdetés olvasható az interneten, amelyekben emberek szerveiket kínálják eladásra - írta az MTI.

A Facua fogyasztóvédelmi szövetség riasztotta a spanyol hatóságokat, miután néhány hét alatt 31 ilyen hirdetést talált. Az "eladók", spanyolok és latin-amerikai bevándorlók vesét, tüdőt, gerincvelőt ajánlanak átültetésre szorulóknak, és bevallják, hogy súlyos anyagi gondjaik vannak, éppen ezért egy-egy szervért 15 ezertől (4,3 millió forint) egymillió euróig (288 millió forint) terjed a szervek ára.

A Facua szerint ez a jelenség tovább erősödhet a gazdasági válság tartósságával, mert egyre többen lesznek, akik elvesztik munkájukat, tönkremegy a vállalkozásuk, eladósodnak vagy elvesztik otthonukat. A szervezet attól is tart, hogy a szerveiket eladásra kínálók külföldön működő nemzetközi szervkereskedő bűnbandák áldozataivá válhatnak. A spanyol gazdaságban 2008 végén tört ki a recesszió. Az Eurostat szerint a munkanélküliség a lakosság 15,5 százalékát érinti, ráadásul az elmúlt években többszázezer bevándorló érkezett az országba, és ez tovább növeli a válságot.

168 Óra/MTI
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester

Halásztelek fideszes polgármesterét, Nagy Barnabást őrizetbe vették, miután a gyanú szerint közreműködött egy hozzátartozója fiktív... Teljes cikk

Halálos munkabaleset a mohácsi híd építkezésén

Meghalt egy férfi a mohácsi híd építkezésén kedden délelőtt – számolt be róla az ATV Híradó. Teljes cikk

Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták

Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk