Vádat emeltek egy orvos ellen vesztegetés elfogadása miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz ügyészség az orvos börtönbüntetésre ítélését indítványozza.
Megbízhatósági vizsgálat alapján vádat emeltek egy budapesti pszichiáter ellen vesztegetés elfogadása miatt - tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t. Ibolya Tibor közölte: a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálatot folytatott egy fővárosi kórház pszichiáter főorvosával szemben. A szolgálat munkatársa, egy tárgyalótiszt előzetes időpontkérése alapján tavaly szeptemberben megjelent a főorvos rendelésén. Ott azt mondta, hogy egy ismerőse ajánlására kereste fel az orvost, mert novemberben a büntetés-végrehajtási intézetbe kell bevonulnia, üzleti ügyei intézése miatt azonban a büntetés letöltése alól fél év halasztásra van szüksége, és ennek elintézéséhez az orvos segítségét kérte. Azt is közölte az orvossal, hogy egészségügyi problémája, illetve tényleges indoka a halasztásra nincs, és a segítségért hálás lenne. A főorvos - az ajánlat jogellenességét felismerve - közölte a tárgyalótiszttel, hogy az egészségügyi nyilvántartásban megnézi a kórelőzményt. A tárgyalótiszt ekkor azt mondta, hogy nem magyar állampolgár, korábban nem kezelték, magyar TAJ-száma sincs még, azt várhatóan a következő héten kapja meg. Az orvos erre azt a megoldást ajánlotta, hogy a magánrendelésén keresse fel őt a "beteg", ahol visszamenőlegesen rögzít korábbi, valótlan kórtörténetet, majd november elején annak alapján kiállít olyan, valótlan tartalmú igazolást, amely szerint négy-öt hónapja kezelésen vesz részt. A szolgálat munkatársa ekkor elővett egy zárt borítékot, amelyben 300 ezer forint volt, és azt a főorvos felé nyújtva, az asztalra helyezve megköszönte a segítséget. Az orvos a pénz átvételét azzal hárította el, hogy ne ott, hanem majd a magánrendelésén adja át.
A megbízhatósági vizsgálat alapján az NVSZ feljelentést tett, a nyomozás után pedig a Fővárosi Főügyészség vádat emelt az orvos ellen - önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett - vesztegetés elfogadása miatt. Az ügyészség indítványozza, hogy a bíróság ítélje a vádlottat börtönre és pénzbüntetésre, valamint határozott időre tiltsa el az orvosi foglalkozástól. A börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztésére az ügyészség csak akkor lát lehetőséget, ha a vádlott a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri - írta Ibolya Tibor. A főügyész a közleményben arra is felhívta a figyelmet, hogy a vesztegetés megvalósulásához a büntető törvénykönyv szerint nem kell megtörténnie a tényleges pénzátadásnak, elegendő, ha - az egyéb feltételek megvalósulása esetén - a jogtalan előnyt kérik vagy ígérik, illetve az ígéretet elfogadják.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?