kapubanner for mobile

Vajon miért nem kell Magyarországnak 70-80 ezer új munkahely?

Szerdán az interneten szétküldött nyílt levélben kért választ Orbán Viktor miniszterelnöktől Kiss Gábor, a NÁD MPS-H Kft. ügyvezetője, aki évek óta szorgalmazza egy energianád program beindítását. Egyebek közt azt kérdezte, miért nem kell az országnak 70-80 ezer új munkahely.

A levél fő kérdése: "Milyen szakmai indok alapján nincs szüksége az országnak egy 8 milliárd eurós magánbefektetésből megvalósuló, az ország energiafüggetlenedését szolgáló, 70-80 ezer új munkahelyet teremtő, a parlagon hagyott területek hasznosítását biztosító magyar energianád programra, amiből az államnak jelentős bevételei származhatnak az adók és a program révén értékesíthető szén-dioxid kvóta révén?"

A nyílt levél álltása szerint az előző kormány alatt "ellenérdekelt körök ténykedése, illetve a program ellopásának kísérlete akadályozta a nádprojekt beindulását", amiben az elmúlt egy év sem hozott fordulatot. emlékeztet arra, hogy a miniszterelnök Illés Zoltán államtitkárt nevezte ki témafelelősnek, aki azonban a "szakmai indoklást mellőzve" nem jelent meg személyesen a befektetőnek a kormány által kért tőkeigazolását bemutatni szándékozó képviselőjével megbeszélt találkozón.

Az energianád projektről a levél azt állítja, több neves szakember, minősítő cég, a Magyar Tudományos Akadémia és a Műszaki Egyetem szakértőinek pozitív kritikáját is bírja. Magyarország pár éven belül Európa megújuló energia nagyhatalmává válhatna általa, évente 1000-3000 MW megújuló villamos energia előállítására válna képessé. A projekt befektetők pénzéből valósulna meg, de csak akkor, ha az állam nyilatkozik arról, hogy a Magyar Villamos Művek a törvényi kötelezettségének megfelelően átveszi a megújuló energiából keletkezett áramot. Szükségesnek ítéli, hogy az élelmiszertermelésre alkalmatlan földterületek rendelkezésre álljanak a nádtermeltető rendszer kiépítéséhez. Hivatkozik arra, hogy a földalap tájékoztatása szerint csak politikai döntés kérdése, és biztosítható a szükséges földterület.

"Komoly nemzetközi érdeklődés tapasztalható a magyar energianád projekt iránt, ami a magyar fél érdektelensége miatt várhatóan előbb megvalósul külföldön, mint idehaza." - írta Kiss Gábor a miniszterelnökhöz címzett levele végén.

Az MTI az üggyel kapcsolatban megkereste a levélben említett Illés Zoltán államtitkárt. A feltett kérdésekre a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztálya a következő választ küldte: "Nem Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár hatáskörébe tartozik az energianád ügye. Energetikai kérdésekben ugyanis nem a Vidékfejlesztési Minisztérium, hanem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a felelős. Nem igaz az az állítás sem, hogy Illés Zoltán nem egyeztetett a cég képviselőivel. A környezetügyért felelős államtitkár Olajos Péter zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkárral közösen, személyesen tárgyalt az érintettekkel 2010. július 28-án, a VM Fő utcai épületében, az államtitkári tárgyalóban."
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk