Vallási diszkriminációval vádolták meg a Tescót
Vallási diszkrimináció címén beperelte a Tescót egy muszlim targoncás Angliában, amiért az a munkáltatójaként arra utasította, hogy vigyen át egy ládányi alkoholt a raktárba. Amikor ezt megtagadta, kirúgták; a bíróság azonban a vállalatnak adott igazat.
A Szaúd-Arábiában felnőtt Mohammed Ahmed 2007 szeptemberében helyezkedett el a Tesco birminghami egységénél, s állítása szerint akkor senki sem tájékoztatta arról, hogy munkája során alkohol szállításával is foglalkoznia kell majd. Pedig állítása szerint az ellentétes vallási meggyőződésével.
Októberben azonban egy ládányi alkohol mozgatására utasították, s amikor ezt megtagadta, főnöke állása elvesztését helyezte kilátásba. A 32 éves férfi ezért pert indított, amit a birminghami bíróság végül elutasított. A szupermarketlánc állítja, hogy Ahmedet részletesen tájékoztatták a munka tartalmáról, és ő egyébként sem jelezte, hogy nem kíván alkoholos termékekkel foglalkozni. A cég szóvivője szerint vezetőik kellő érzékenységgel reagálnak a kulturális különbségekre, erre mindig is nagy hangsúlyt helyeztek.
Personnel Today

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon