Vámosi-Nagy: Keresik a réseket, ahol még lehet adóztatni
A költségvetési hiány 3 százalék alatt tartása Vámosi-Nagy Szabolcs szerint nemcsak az EU és az IMF elvárása, hanem utódaink jövője miatt is fontos. Úgy látszik, hogy ehhez muszáj adóemelésekhez folyamodni, és mivel az áfát már nem lehet tovább emelni, újabb réseket keresnek, ahol még lehet adóztatni - reagált az adószakértő a kormány újabb intézkedéscsomagjára szerdán az MTI-nek.
Az adószakértő elmondta: a helyi iparűzési adóban tervezett változás - amely szerint a jövőben a helyi iparűzési adó alapjából csak az eladott áruk beszerzési értékének (elábé) 80 százalékát lehet levonni - gyakorlatilag a 2013-tól kivezetendő bolti kiskereskedelmi különadó folytatása. Ez ugyanis feltételezhetően a nagy forgalmú kiskereskedelmi cégeket érinti majd, mert csak a kereskedőknél fordulhat elő, hogy a bevételek 80 százaléka elábé, és vélhetően összeghatárt is bevezetnek.
Arról, hogy a bankokkal kötött megállapodás ellenére nem csökkentik a felére a bankadót 2013-ban, Vámosi-Nagy Szabolcs kifejtette: a bankokat egy éven keresztül duplán adóztatják azáltal, hogy a jövő év közepén nem vezetik ki a bankadót és párhuzamosan bevezetik a pénzügyi tranzakciós illetéket. Úgy vélekedett, a bankadó átlátható, olcsón beszedhető adó, de az a közgazdasági kockázata, hogy még drágábbak lesznek a hitelek és még nagyobb lesz a hitelszűke, márpedig nehezen képzelhető el, hogy a gazdasági növekedés hitelszűkében beindul.
A föld alatti vezetékekre kivetett, a szolgáltatók által fizetendő közműadóról Vámosi-Nagy Szabolcs szerint már korábban is volt szó. Hozzátette: más kérdés, hogyan lehet majd megvalósítani, hogy ezt az árakban ne hárítsák át a fogyasztókra, különösen, hogy van olyan terület, ahol ennek megfelelő mértékű a haszonkulcs. A lakosság terhelése ugyanakkor súlyos probléma, mert a rezsiterhei már így is magasak - tette hozzá.
A cafeteria-rendszerrel kapcsolatos változásokról - itt az egészségügyi hozzájárulási adó kulcsa 10 százalékról 27 százalékra nő - úgy vélekedett, ez még így is olcsóbb lesz, mint ha a juttatást munkabérben adnák. A módosítás jobb esetben a vállalkozás munkaerő-költségének a növekedését jelenti, rosszabb esetben a cég kevesebb cafeteriát ad, hogy ugyanabból a pénzből kijöjjön - vélekedett.
Az áfa-visszatérítés tételes ellenőrzésével kapcsolatban vannak kérdőjelek - reagált a szakértő arra, hogy a jövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2,5 millió forintig végzi a számlák egyedi ellenőrzését a korábbi 10 millió, illetve 5 millió forinttal szemben, és ettől a kormány 60 milliárd többletbevételt vár.
Az adóhivatalnál az adóhiány megállapítások 86 százaléka eddig is áfa volt, a megállapítások számának azonban csökkennie kell, mert a nyáron három olyan európai bírósági ítélet is megjelent, amely elmarasztalta a magyarországi gyakorlatot. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint, ha jövőre ugyanannyi áfát tudnának "megakasztani", mint idén, már önmagában nagy eredmény lenne, különösen, hogy az adóhivatalnál is költség- és létszámcsökkentés várható, miközben feladataik nőnek.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 4 hete
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 1 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 2 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Boldogtalan britek: stresszesek és túlterheltek a szigetország dolgozói 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 3 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?